Musorujsag
Élő Eredmények

A Mercedesszel a mezőny fele bajnok lehetett volna?

Hermes, Motorsport-Total
2015 a Mercedes dominanciájáról és Lewis Hamilton bajnoki címéről marad emlékezetes. De vajon hányan lettek volna még világbajnokok egy ennyire kiemelkedő autóval?
Lewis Hamilton (Fotó: xpbimages.com) Lewis Hamilton (Fotó: xpbimages.com)

A kérdés gyakran megfogalmazódik a szurkolókban, amikor egy F1-es szezon egyetlen csapat nyomasztó fölényéről szól. Évekkel ezelőtt a paddockban is állandó vita folyt arról, Sebastian Vettel mennyiben köszönheti sikereit Adrian Newey csodálatos versenygépeinek, s mennyiben saját képességeinek – s most a Mercedes esetében sincs ez másképp (leszámítva persze, hogy az ő autójukhoz semmi köze Neweynak…).

A korábban Lewis Hamiltonhoz hasonlóan egymást követő két évben bajnokká koronázott Mika Häkkinen úgy véli, a mostani idényből tíz év múlva elsősorban a németek kiemelkedő formájára fogunk majd emlékezni. „Mindenekelőtt az marad meg az emlékeinkben, hogy a Mercedes dominált. Ez részben annak köszönhető, hogy a csapatoknak a jelenlegi szabályok mellett nagyon nehéz felgyorsítaniuk a fejlesztést olyan üteműre, amilyennek szeretnék. De persze az idei évről Lewis Hamilton bajnoki sikere is emlék marad, ahogy az a tény is, hogy a finn F1-es rajongók két finn versenyzőnek szurkolhattak két különböző istállóban” – beszélt kicsit haza a kétszeres bajnok a Hermesnek.

A kérdésre, kit tart a szezon három legjobb versenyzőjének, Häkkinen a bajnoki tabella első három helyezettjét, Lewis Hamiltont, Sebastian Vettelt és Nico Rosberget nevezte meg. De a mostani Mercedesszel szerinte ennél azért többen lennének képesek nyerni. „A Mercedes jelenleg kimagaslóan jó autóval bír, de azért van két jó versenyzője is. Ha csak egy lenne, vélhetően egy sor másik versenyző is bajnok lehetett volna a Mercedesszel. De annyira mégsem hosszú ez a lista, mivel az autó fejlesztéséhez is szükség van a versenyzők hozzáértésére. Emellett pedig a tapasztalatnak is fontos szerepe van” – mutatott rá.

Ugyanezen kérdést egyébként a Servus TV legutóbbi adásában is föltették a stúdióba meghívott volt csapatfőnöknek, Colin Kollesnak, valamint a volt versenyző Hans-Joachim Stucknak. Ők úgy ítélték meg, a mostani húszfős mezőnynek nagyjából a fele, azaz tíz versenyző biztosan bajnoki címet ünnepelhetett volna a W06-ossal.

További tartalmak