Musorujsag
Élő Eredmények

Aki elhagyta a Ferrarit – a Williams kedvéért

Motorsport
Az előző szezon végén elhagyta a Ferrari versenyzői akadémiáját, hogy a Williams fejlesztőversenyzője legyen – a Forma-3-as Európa-bajnokságban versenyző Lance Stroll most elmagyarázta, miért döntött úgy, hogy búcsút vesz a vörösöktől.
Lance Stroll (Fotó: xpbimages.com) Lance Stroll (Fotó: xpbimages.com)

A 17 éves kanadai pilótát már a gokartos években is a Ferrari támogatta, majd a gyár juniorprogramjának tagjaként ért el korai sikereket az olasz Forma-4-es bajnokságban (első lett a pontversenyben) valamint a Toyota Racing Seriesben (itt is bajnokká koronázták) és került be az F3-as Európa-bajnokság mezőnyébe. Meglepő volt tehát, hogy tavaly elhagyta a vörösöket.

Most, már az egyik ősi rivális, a Williams védenceként elmagyarázta, miért döntött úgy, elhagyja nevelőalakulatát. „Ennek több oka is van” – mondta a Motorsportnak. „Először is, a Williams mindig hitt a fiatal pilótákban; sok újoncnak adtak már lehetőséget a Forma-1-ben. Számunkra ez roppant fontos volt, hiszen a Ferrari hozzáállása teljesen más. Ők inkább veteránokat alkalmaznak, hogy harcolhassanak a világbajnoki címért. Ami a közeljövőt illeti, sokkal inkább egy olyan csapatot kerestünk, mint a Williams. Ráadásul ők is rendkívül szívélyesen fogadtak” – folytatta.

„Már július elején tárgyaltunk velük, és végig otthon éreztük magunkat a csapatnál. Ez a Ferrari esetében is igaz volt, viszont a Williams jobb pozíciót ajánlott számomra; itt fejlesztőversenyző lehetek, és sok időt tölthetek a szimulátorban. Remélem, ebben az évben lesznek napok, melyeken korábbi Forma-1-es autókat is vezethetek. Ez azért eléggé izgalmasnak tűnik!” – magyarázta, majd neki szegezték a kérdés, miben különbözik a Ferrari programja a Williamsétől.

Lance Stroll (Fotó: Trienitz / XPB Images) Lance Stroll (Fotó: Trienitz / XPB Images)

„Két külön világról van szó. A Ferrari juniorprogramja sokkal inkább az alapokról szólt, olyan volt, mint egy képzés: sokat dolgoztunk az edzőteremben és mentális felkészítést is végeztek. A Williamsnél ugyanúgy megkapom ezeket, viszont eközben sokkal közelebb lehetek a Forma-1-es csapathoz. Sokkal több időt tölthetek a szimulátorban, és a versenyhétvégéken is ott lehetek a mérnökök mellett. Úgy érzem, sokkal közelebb állok most a Williamshez. Velük dolgozhatok és nem egy edzőtáborban kell gyakorolnom, mint a Ferrarinál. A jövőm szempontjából ez jobb” – érvelt.

Stroll hosszú évekig edződött a Ferrari akadémiáján, nem meglepő tehát, hogy nehéz szívvel hagyta el a vörösöket. „Ez természetes! A Ferrari egy nagyszerű csapat, talán a legnagyobb a motorsportok világában. Szóval, egyáltalán nem volt könnyű elhagyni őket, viszont nagyon izgalmas lehetőséget kaptam a Williamstől, ami sokkal inkább tűnik igazi versenycsapatnak. Olyan, mint egy család, melynek szintén megvan a maga nagyszerű történelme.”

A kanadai pilóta számára most Valtteri Bottas a példa, aki szintén fejlesztőversenyzőként csatlakozott Sir Frank Williams csapatához, ahol néhány év után igazolt pilótává vált. A finn pilótának egyébként csapattársához, Felipe Massához hasonlóan idén jár le a szerződése, adott esetben tehát Stroll már 2017-ben lehetőséghez juthat. Persze, most elsősorban a tanulásra és az F3-ra összpontosít az álmodozás helyett. „Minden attól függ, hogyan teljesítsek idén. Nagyszerű lenne a Forma-1-ben versenyezni. Nem fogok hazudni, minden fiatal pilóta erről álmodik! Fantasztikus volna, ha lehetőséghez jutnék. De a hangsúly nem a 2017-es éven van. Most a Forma-3-ra figyelek, hiszen meg szeretném nyerni a bajnokságot. Majd meglátjuk, mi történik a szezon után” – zárta gondolatát.

Lance Stroll (Fotó: Trienitz / XPB Images) Lance Stroll (Fotó: Trienitz / XPB Images)

További tartalmak