Musorujsag
Élő Eredmények

Szélvédőt is kaphatnak az F1-es autók

Motorsport
Hosszabb távon masszív szélvédővel egészíthetik ki a tervek szerint már 2017-ben bevezetendő fejvédő glóriát. Giorgio Piola grafikát is készített a további módosításról.
glória A Mercedes által tervezett glória (Fotó: YouTube)

Miután minden résztvevő támogatja az elképzelést, úgy tűnik, már semmi akadálya a versenyzők fejének védelmét növelő glória jövő évi bevezetésének. Az FIA a technikai szabályok alakításáért felelős munkacsoport legutóbbi ülésén megállapodott a csapatokkal az újításról, a február 11-én esedékes újabb egyeztetésen pedig már a kivitelezés részleteiről lesz szó.

A versenyzők érdekvédelmi szervezetét irányító Alexander Wurz múlt héten megemlítette, később akár szélvédővel is kiegészíthetik a glóriát a nagyobb védelem érdekében – a Motorsport pedig úgy tudja, már folynak is az erre irányuló kutatások. A szakemberek egyelőre nem tudják, golyóálló üveget vagy műanyagot használjanak-e hozzá, s miután egyelőre kellően ellenálló anyagot sem találtak még, az első évben biztosan csak a puszta glóriás megoldás kerül fel az autókra.

A lap két, a technikai szakíró, Giorgio Piola által készített grafikát is közzétette, melyek egyikén a szélvédő a teljes pilótafülkét körbekeríti, míg a másikon az elülső rész a jobb kilátás biztosítása érdekében hiányos maradt.

 

 

Az első számítások szerint a glória nagyjából 10-15 kilogrammnyi többletsúlyt jelent majd az autókon, ám az FIA már vizsgálja a tömeg csökkentésének lehetőségét. Ez egyébként más területeken is problémát jelent: miután 2017-ben szélesebb gumikat is be akarnak vezetni, a szakemberek az autók egyéb pontjainak könnyítésével szeretnék elérni, hogy ne nőjön tovább a versenygépek, a korábbihoz képest már így is nagynak számító össztömege.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Az FIA már határozott: 2017-ben jön a glória
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) úgy döntött, 2017-től bevezeti a versenyzők fejét védő glóriát. A szakemberek szerint semmi akadálya az újítás alkalmazásának.
F1 Hírek