Musorujsag
Élő Eredmények

Megoszlik a kajak-kenus társadalom: ki itthon, ki melegövön készül

M4 Sport/telesport.hu
A magyar kajak-kenu válogatott befejezte a téli alapozást. Megkezdődik a vízre szállás, a többség melegövi edzőtáborokkal és versenyekkel folytatja a felkészülést a riói olimpiára.

A magyar versenyzők többek között Floridába, Sevillába, Abu-Dzabiba és Horvátországba teszik át székhelyüket, de a tavaly K2 200 méteren világbajnok Molnár Péter, Tótka Sándor kettős például Dél-Afrikába utazik.

„Csak mi leszünk ott, senki sem zavarja majd a felkészülésünket” – mondta Tótka Sándor az M4 Sportnak – „A népszerű európai helyeken, például Sevillában rengeteg ember kajakozik, így ott nem lehet normális edzésmunkát végezni. A melegövi edzőtábor pedig akkor ér valamit, ha tényleg melegben tudunk készülni, Afrikában pedig nem lesz 30 fok alatt a hőmérséklet.”

A Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenupárosnak biztosan nem kell megküzdenie a nagy meleggel, hiszen ők szokásukhoz híven itthon készülnek.

„2013-ban azért nem tudtunk elmenni, mert nem kaptunk anyagi támogatást, mégis világbajnokok és Eb-másodikok lettünk” – nyilatkozta Mike Róbert. – „Akkor úgy döntöttünk, hogy minek menjünk el külföldre, ha itthon minden adott a felkészüléshez. Nem lesz olyan hideg, hogy befagyjon a Duna és ne tudjunk evezni. Itthon adottak a saját hajóink, a Gubacsi Vízitelepen pedig a helyes táplálkozásra is oda tudunk figyelni, úgyhogy nem szól semmi amellett, hogy elmenjünk külföldre.”

Storcz Botond szövetségi kapitány szerint nagyon izgalmas év következik. „Nem feltétlenül csak az olimpiára gondolok, hanem az olimpia előtti felkészülésre, a hazai válogatóversenyekre és a duisburgi világkupára, amely előtt pótkvalifikációs versenyt is rendeznek majd.”

A 2015-ös világbajnokságon már 15 kvótát begyűjtöttek a magyar versenyzők, a hiányzó hármat viszont még meg kell szerezniük. Dudás Miklós a vb-n még lemaradt Rióról, így neki a kvótaszerzés az elsődleges feladata.

„A telemet úgy kellett végig nyomnom, hogy nem dőlhettem hátra. Tudjuk, mit hibáztunk tavaly a vb-n, erre idén odafigyelünk. Megpróbálunk a lehető legjobban teljesíteni a versenyeken, hogy az álmunk valóra váljon” – mondta Dudás Miklós.

További tartalmak