Musorujsag
Élő Eredmények

Kiss László: elfogadhatatlan, hogy Hosszú Katinka a MOB-on keresztül üzen

mti
Az úszók szövetségi kapitánya szerint Hosszú Katinka esetében a Magyar Olimpiai Bizottság átnyúl a Magyar Úszó Szövetség feje fölött.

Kiss László arra reagált, hogy a világ- és Európa-bajnok tudatta: nem indul az április országos bajnokságon, és erről a döntéséről a MOB-ot tájékoztatta.

„Már korábban levélben fordultam a MOB elnökéhez, amelyben keserűségemnek adtam hangot, hiszen ötvenéves edzői pályafutásom alatt olyannal még nem találkoztam, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság átnyúljon a szövetség feje fölött, mivel úgymond a ‘nyugalom’ érdekében maga kíván szakmai kérdésekben egyeztetni egy élversenyzővel. Ez ide vezetett…” – írta Kiss László.

Kiss László és Hosszú Katinka - MTI Fotó: Kovács Anikó Kiss László és Hosszú Katinka – MTI Fotó: Kovács Anikó

A szövetségi kapitány hozzátette: „Még ha Katinka a MOB-nak igent is mondott volna az ob-részvételre, akkor sem tartanám elfogadhatónak, hogy valaki ily módon üzenje meg a válogatott teljesítményéért felelős szakvezetőnek, hogy rendelkezésre áll. Mondom ezt úgy is, mint a Magyar Edzők Társaságának alelnöke.”

Kiss László azt is abszurdnak tartja, hogy Hosszú Katinka nem vett részt a január végi budapesti FINA-gálán, ahol a világ legjobbjának választották. „Igaz, hogy a tizennégy díjazott közül csak heten érkeztek Budapestre, ő azonban Budapestről távozott annak érdekében, hogy Luxemburgban, a pénzdíjas versenyen indulhasson. A magyar bajnokság nem pénzdíjas, a váltók tagjai csak az olimpiai részvétel kivívása érdekében szállnak vízbe. Katinka és edzője eddig mindig azt hangsúlyozta, számukra a verseny jelenti az edzést. A magyar bajnokság is verseny.”

A szakvezető kitért rá, hogy április 13. és 16. között rendezték volna eredetileg az országos bajnokságot Győrben. „Ám annak érdekében, hogy a váltók a lehető legfrissebben állhassanak rajthoz, egy nappal meghosszabbítottuk az eseményt, és április 12-én egy váltónappal kezdünk, amelyen fontos szerep hárult volna Hosszú Katinkára. A magyar úszócsapat eddig húsztagú, a váltók kvalifikációja további versenyzők és edzők részvételét tenné lehetővé Rióban.”

Váltóban először a tavalyi, kazanyi világbajnokságon lehetett kiharcolni a riói részvételt – ott az első tizenkét helyen rangsorolt kvartett szerzett indulási jogot -, magyar női váltó azonban egyik számban sem indult, mivel Hosszú Katinka az egyéni számokra összpontosított, nélküle pedig a szövetségi kapitány nem tartotta érdemesnek a váltók nevezését. Így viszont május 31-ig lehet a maradék négy hely egyikét megszerezni: a nem kvalifikált országok között a négy legjobb időt elérő staféta lehet még olimpiai résztvevő. A nőknél a 4×200-as gyorsváltóban – amelyben a londoni játékokon döntőbe kerültek a magyarok, a 2014-es Eb-n pedig bronzérmet szereztek – és a 4×100-as vegyesváltóban mutatkozik komoly esély a kvótaszerzésre. A férfiaknál Kazanyban a 4×100 méteres férfi vegyesváltót – bár az előfutamok során a harmadik legjobb időt úszta – rossz váltás miatt kizárták, így számára is Győrben nyílik újra esély.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Hosszú Katinka lemondta a FINA-gálát
Hosszú Katinka nem lesz ott a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) hagyományos díjátadó gáláján, amelyre január 31-én Budapesten kerül sor. Az úszónő ugyanakkor beszélt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökével, Borkai Zsolttal egy személyes találkozóról.
Úszás