Musorujsag
Élő Eredmények

A Gyöngyös is csatlakozott kéziakadémiához

mti
Együttműködési megállapodást írt alá a Gyöngyösi Kézilabda Klub és a Nemzeti Kézilabda Akadémia.

Nagy Attila, a GYKK elnöke a gyöngyösi ceremónián az MTI-nek elmondta: elsősorban szakmai iránymutatást, illetve képzési lehetőségeket vár a klub az akadémiától. „Fontos szempont számunkra az is, hogy miként tudják úgy az iskolákat bevonni az utánpótlásnevelésbe, hogy se a közösségek, se a gyerekek ne sérüljenek. E téren is számítunk az NEKA tapasztalataira” – nyilatkozott a klub elnöke.

Nagy Attila arra is kitért, hogy a GYKK kötelékében 232 gyerek kézilabdázik, ez az országban egyedülálló utánpótlásbázist jelent. Az akadémiával kötött megállapodás jelentőségét hangsúlyozva rámutatott: a NEKA nemcsak azzal foglalkozik, miként tud olyan kézilabdásokat kinevelni, akik egy dologban nagyon jók, hanem arra is rengeteg energiát fordít, hogy emellett versenyképes tudást is biztosítson a gyerekeknek. „Úgy nem lehet gyerekeket nevelni, hogy ezt a két dolgot ne együtt kezeljük” – tette hozzá.

Mocsai Tamás, a NEKA menedzser igazgatója arról beszélt, hogy a sikertelen olimpiai kvalifikáció után egyre inkább az utánpótlásra irányul a figyelem. „Hosszú folyamat felépíteni a magyar sportot az alapoktól a profi játékosokig, ezért invesztálni kell az utánpótlásba” – mondta.

Mocsai szerint az akadémián elitképzés folyik, ahol a legtehetségesebb, legjobb gyermekeket „teljes emberré” nevelik. Nem mindenkiből lehet ugyanis élsportoló, azonban a sporton keresztül szorgalmat, akaraterőt, alázatot is tanulni lehet, ezáltal pedig sikeres emberré válhatnak a diákok – mutatott rá.

A GYKK közleményében arról írt, hogy a megállapodás aláírásával a klub a kelet-magyarországi régióban harmadikként csatlakozott az akadémiához.

További tartalmak