Musorujsag
Élő Eredmények

A nap, amikor Horner legyőzött egy későbbi F1-es versenyzőt

F1i.com
Bár csapatfőnökként ismerjük, Christian Horner versenyzőként ismerkedett meg az autósport világával. Korábbi főnökével az F1-ben kollégák lettek, Pedro de la Rosa legyőzését pedig máig örök emlékként őrzi. A brit most legemlékezetesebb versenyeit elevenítette föl.
Christian Horner (Fotó: xpbimages.com) Christian Horner (Fotó: xpbimages.com)

Christian Horner a csapat 2005-ös F1-es bemutatkozása óta vezeti a Red Bullt, ám miközben azt mindenki tudja róla, hogy négy bajnoki címűkkel a mezőny egyik legsikeresebb „kapitánya”, arról általában kevesebb szó esik, hogy korábban ő maga is versenyzett, s egészen az F1 előszobájáig, a Forma–3000-ig jutott.

A francia F1i.com viszont erről sem feledkezett meg, amikor arra kérte a britet, elevenítse föl kedvenc versenyeit. Elsőként versenyzői pályafutásából emelt ki egy futamot – mely történetesen az első formaautós győzelmét hozta. „Egy 1992-es brit Forma–Renault-futam ugrik be, amikor John Booth-nál (igen a kollégáról, azaz Manor eddigi csapatfőnökéről van szó – a szerk.) versenyeztem és Harry Nuttal volt a csapattársam. Kezdő voltam abban az évben, a bajnokság fő esélyese pedig Pedro de la Rosa és az én csapattársam volt. A Marlboro által szponzorált Racing for Spain-autókkal versenyeztek. A pembrey-i versenypályára érkeztünk. Nagyszerű kis pálya volt, egészen nehéz. Először versenyeztem autókkal abban az évben, de már voltak dobogós helyezéseim. Az első sorba kvalifikáltam magam.”

„A célegyenes egy hosszú egyenes volt, mely egy hajtűbe vezetett. Az élre álltam az első kanyarban, és Pedro közvetlenül mellettem volt. Ezt követően jött egy négy-öt körön át tartó birkózás közöttünk, de megtartottam a vezető helyemet. Csak le kellett hajtanom a fejem, nem foglalkozni a körszámlálóval, csak kiegyensúlyozottnak kellett maradnom. Aztán amikor már közel volt a vége, volt egy baleset előttem az utolsó kanyarban, ami egy gyors jobbos volt. Elég piszkos lett a pálya.”

„Megérkeztem a kanyarba, és teljesen keresztbe álltam benne. »A bokszutca falában fogom befejezni ezt a versenyt« – gondoltam ekkor. De valahogy, a szerencsémnek vagy a jó helyzetfelismerésnek köszönhetően sikerült megmentenem a kocsit, és megnyertem a versenyt Pedro előtt. Ez volt a legelső győzelmem autóval!”

Tekintve, hogy De la Rosa később egészen az F1-ig jutott, Horner persze elgondolkodik. „Pedro csak a múlt évben vonult vissza végleg, pár évvel fiatalabb vagyok nála, szóval talán még vissza is térhetek” – viccelődött. „Szép idők voltak. Nem is volt szerződésem John Booth-szal, csak kézfogással állapodtunk meg egymással, és ez volt a versenyzői pályafutásom egyik legélvezetesebb éve. Nagyszerű érzés volt először nyerni, felemelni a kupát, és olyan versenyzőkre lenézni a dobogó tetejéről, mint Pedro de la Rosa” – emlékezett vissza büszkén Horner, aki ezt követően az év újonca is lett a sorozatban. „Ez fellelkesítette a szponzoraimat, hogy továbbra is állják a Forma–3-as versenyzésem költségeit. Pembrey emiatt is örökre közel áll a szívemhez.”

Pedro de la Rosa és Jenson Button (Fotó: xpbimages.com) Pedro de la Rosa és Jenson Button (Fotó: xpbimages.com)

Csapatfőnök, aki beszél a versenyzők nyelvén

Horner aztán 1998-ra a GP2 elődjének számító Forma–3000-ig jutott, ám miközben ekkor már menedzserként is működött, belátta, versenyzőként nem áll előtte akkora jövő. Nem sokkal később az Arden-csapat főnöke lett, ahonnan aztán a Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz hozta a Forma–1-be. Közösen négy világbajnoki címet szereztek. „Azzal, hogy versenyző voltam, láthattam, hogyan kell együtt dolgozni az emberekkel. Betekintést nyertem abba, hogyan is néznek ki a dolgok a pilótafülkéből. A legjobb dolog a versenyzésben az, hogy látod, mi minden zajlik körülötted, hogyan dolgoznak a technikusok és mérnökök, az egész csapat hogyan működik. Ez magabiztosságot kölcsönöz, mert ha azt érzed, a körülötted lévők kételkednek benned, versenyzőnek lenni eléggé elszigetelt érzés. Én megéltem, milyen nyomás nehezedik a versenyzőkre, milyen érzelmeket élnek át. Például amikor idősebb Ralph Firman jön, és arról kezd el érdeklődni, milyen a legújabb fejlesztése, alul- vagy túlkormányzott volt-e az egyik kanyarban. Tudod, hogy ha őszinte választ adsz, ráncolni fogja a homlokát.”

„Tanulságos volt ez, és amikor megalapítottam a saját csapatomat, versenyzőből csapatfőnökké válni szinte olyan volt, mint játékos-edzőként működni egy-két szezonon át. Olyan csapatot akartam fölállítani, ahol pilótaként is szívesen versenyeztem volna. Szóval ez igen fontos szerepet játszott a motorsportos tapasztalatszerzésben. Sok mérnök akar versenyzővé válni, de a többségük még soha nem is ült versenyautóban, és emiatt időnként vannak is zavarok a kommunikációban. Én ilyenkor el tudom magyarázni a mérnököknek, mit akart mondani valójában a versenyző.”

Christian Horner 2005-ben lett a Red Bull csapatfőnöke (Fotó: xpbimages.com) Christian Horner 2005-ben lett a Red Bull csapatfőnöke (Fotó: xpbimages.com)

Főnökként az első bajnoki cím a legszebb

Ami csapatfőnöki pályafutását illeti, Horner a 2010-es Abu-dzabi Nagydíjat nevezte meg kedvenceként. Ez volt az első alkalom, hogy a Red Bull és Sebastian Vettel felért a csúcsra – mégpedig úgy, hogy előzetesen esélytelennek tűntek. „Próbáltuk győzködni magunkat, hogy az előző hétvégén, Brazíliában megszerzett konstruktőri címünk számít igazán, a többi már csak ráadás. Nem úgy tűnt, hogy Fernando elveszítheti a bajnokságot, igaz, még Mark Webbernek és Sebastian Vettelnek is volt esélye nyerni.”

„Sebastian dominált a korábbi években Abu-Dzabiban, ezen a hétvégén pedig nagyon odatette magát, és megszerezte a pole-t. Mark jobban érezte a nyomást magán, és csak hátrébb is kvalifikálta magát. Ahogy elkezdődött a verseny, Sebastian hamar az élre állt és elhúzott, Fernando pedig olyan helyzetbe került, amelyben bajnokká válhatott volna. Marknak voltak gondjai a gumikopással, neki is koccant a falnak, és attól tartottunk, defektet kaphat, ezért inkább a boxba hívtuk őt, hogy utána tiszta legyen előtte a pálya. Sikerült is, és bár nem próbáltunk túljárni a Ferrari eszén, ők mégis úgy döntöttek, Mark nagyobb fenyegetést jelent rájuk, mint Sebastian, ezért behívták Fernandót is. Ezt követően a tízbe kerülésért harcoltak, beragadtak Vitalij Petrov mögé, miközben Sebastian csak rótta a köröket. Aztán eszünkbe jutott: Sebastian akár meg is nyerheti. Kezdett valósággá válni, 15 körrel a vége előtt Fernando mindent megtett, mégsem tudott túljutni Petrovon.”

„De korábban Dél-Koreában például motorhiba miatt estünk ki vezető helyről, előtte gondunk volt a kerékanyával is, és ezek a problémák ilyenkor mind eszedbe jutnak. Valahányszor megszólal a rádió, aggódni kezdesz. Öt kör, három kör, két kör, az utolsó kör – és kezdtük fölfogni, hogy meg fogjuk nyerni a bajnoki címet. Amikor áthaladt a célvonalon, elégedettséget és eufóriát éreztünk. Dietrich Mateschitz is ott volt, aki csak nagyon ritkán jön versenyekre, és ő is láthatta bajnokká válni az autóit. Természetesen a garázs is fölrobbant, de a másik végét meg a teljes lemondás jellemezte. A csapat szempontjából azonban ez egy fantasztikus nap volt” – nosztalgiázott Horner.

Egy cuppanós a főtervezőnek: Christian Horner és Adrian Newey ünnepli Sebastian Vettel első bajnoki címét 2010-ben Abu-Dzabiban (Fotó: xpbimages.com) Egy cuppanós a főtervezőnek: Christian Horner és Adrian Newey ünnepli Sebastian Vettel első bajnoki címét 2010-ben Abu-Dzabiban (Fotó: xpbimages.com)

 

További tartalmak