Musorujsag
Élő Eredmények

Kikapott a Győr a BL-címvédő otthonában

MTI
A Győr nagy csatában, három góllal kikapott a címvédő montenegrói Buducnost Podgorica vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének nyolcadik fordulójában.

női BL, középdöntő, 2. csoport, 8. forduló:
Buducnost Podgorica (montenegrói) – Győri Audi ETO KC 25-22 (12-12)

a magyar csapat góldobói: Amorim 7, Groot 3, Sulland 3, Knedlikova 3, Löke 2, Adrienn 1, Broch 1, Alstad 1, Kovacsics 1

A sérülésektől tizedelt Győr nagyon gyengén kezdte a mérkőzést. Támadásban nem tudott mit kezdeni a kiválóan záró montenegrói fallal, és az első tíz percben csupán két gólra volt képes. A hazaiak ráadásul nemcsak kiválóan védekeztek, de támadásban is hatékonyak voltak, és már 8-2-re is vezettek.

Ezt követően aztán összeszedte magát Ambros Martin együttese, a játékosok elöl és hátul is megtalálták a rivális játékának gyenge pontjait, és fokozatosan faragták a hátrányukat, a hajrára pedig utol is érték a vendéglátókat. Az első félidő utolsó perceiben már úgy tűnt, előnnyel mehet pihenni a magyar együttes, az utolsó másodpercben azonban egyenlített a Podgorica (12-12).

A fordulás után szinte megismétlődött az első játékrész eleje: a győriek megint pontatlanok voltak, és fokozatosan kerültek egyre nagyobb hátrányba.

A Buducsnoszt a szakasz közepére visszaállította a hatgólos előnyt, ez viszont ismét pozitívan hatott a magyar csapatra, amely az utolsó percekre kétgólosra olvasztotta a különbséget,  végül azonban három góllal veszített.

A Győr januárban két góllal verte hazai pályán a Podgoricát, amely így az egymás elleni összevetésben jobban áll.

pénteken játszották:
Sävehof (svéd)-Midtjylland (dán) 32-24 (17-11)

kedden játsszák:
CSM Bucuresti (román)-Vardar Szkopje (macedón), Bukarest 18.00

Az állás: 1. Podgorica 13 pont/8 mérkőzés, 2. Győr 11/8, 3. Szkopje 8/7, 4. CSM Bucuresti 7/7, 5. Midtjylland 5/8, 6. Sävehof 2/8

1. csoport, 8. forduló:
Thüringer HC (német)-Larvik (norvég) 20-28 (11-13)
Fleury Loiret (francia)-Baia Mare (román) 17-18 (8-8)

szombaton játszották:
FTC-Rail Cargo Hungaria – Rosztov Don (orosz) 29-29 (15-13)

Az állás: 1. Rosztov Don 15 pont, 2. Ferencváros 10, 3. Larvik 8 (213-204), 4. Baia Mare 8 (203-199), 5. Fleury Loiret 6, 6. Thüringer HC 1

A középdöntő február végén zárul. A két hatos csoport legjobb négy helyezettje keresztbe játszik az áprilisi negyeddöntőben, és a párharcok győztesei jutnak a május 7-8-i budapesti négyes döntőbe.

További tartalmak