Híradó - Több mint internet!

2010. március 12. péntek, Gergely
Minden más 

Negyedszer is Nagy Sportágválasztó

2009. május 19. 18:30


A rendezvényen egy plasztik jégpályán Sebestyén Júliával és a hokiválogatottal is találkozhatnak az érdeklődők

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Pénteken és szombaton negyedik alkalommal rendezik meg a Nagy Sportágválasztót, a Maglódi úti Merkapt Maraton Sportközpontban.

Nagy Sportágválasztó

Koós-Lukács Tímea főkoordinátor elmondta, hogy az esemény életre hívásának fő oka a magyar lakosság tragikus egészségi állapota volt, ma már a gyerekek között is sok a túlsúlyos. Azok a szülők, akik szeretnék, hogy sportoljon a gyermekük, de nincs pénzük és idejük kipróbálni, mi is számára a legmegfelelőbb, a sportágválasztó napon ingyen és egy helyen 92 sportággal ismerkedhetnek meg edzők és élsportolók segítségével.

Nyár ellenére téli sportok is terítékre kerülnek mégpedig plasztik jégpályán, ahol Sebestyén Júlia Európa-bajnok műkorcsolyázóval, valamint a közelmúltban rendezett A csoportos világbajnokságon szerepelt jégkorong-válogatott tagjaival találkozhatnak az érdeklődők.

Sebestyén Júlia

Ipacs Endre főszervező szerint a kezdeményezés egyre sikeresebb, hiszen míg az első alkalommal 20 sportágból választhatott a 300 résztvevő, tavaly szeptemberben már 4500-an látogattak ki a parkba. A szervezők idén a két nap alatt 8-10 ezer érdeklődőre számítanak, mindkét napon 9-től 17 óráig. Május 22-én 14 óráig az óvodásokat és az iskolásokat, 14 óra után, illetve 23-án a családokat várják.

Kozmann György

"A hétvégén már harmadszor veszek részt a sportágválasztó napon - mondta a távirati irodának Kozmann György olimpiai bronzérmes, vb-első kenus. - Ebben az eseményen az a legnagyszerűbb, hogy óriási segítséget nyújt a szülőknek, hiszen így pénzt és időt megtakarítva próbálhatják ki gyermekeikkel a különböző sportokat. A gyerekeknek pedig óriási élmény olimpia bajnokokkal és más híres sportolókkal találkozni. Kisgyerekként én biztos élveztem volna egy ilyen napot."

A parkban emlékhelyet avatnak majd a pekingi olimpia előtt edzés közben elhunyt Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok kenus emlékére.


Forrás: mti


Hír értékelése 2 szavazat alapján: 5.0

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés