Híradó - Több mint internet!

2010. március 16. kedd, Henrietta
Labdarúgás > Nemzetközi foci 

Diego aláírt a Juvéhoz

2009. május 26. 13:34


A brazil irányító öt évre szerződött a Zebrákhoz

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

A Juventus öt évre leigazolta Diegót. A Zebrák becslések alapján 24,5-29 millió eurót fizetnek az UEFA Kupa-döntőben vereséget szenvedett Werder Bremennek a brazilért.

Diego

A 24 éves irányító szerződése a klub közleménye szerint július 1-én lép érvénybe, s 2014. június 30-án jár le. A Juventus három részletben fizeti ki a brémaiaknak a 24,5 milliós vételi díjat: 14 millió eurót július 1-én, további 5,5 milliót egy évvel később, a fennmaradó 5 milliót pedig 2011. július 1-én utalja át. A torinóiak további 2,5 millió eurót kötelesek fizetni a németeknek, ha a játékos megfelelően teljesít a csapatban.

A játékos elmondta: nagyon örül, hogy a Juventusban folytathatja pályafutását, ugyanis gyerekkora óta a torinói gárdáról álmodott. Diego még kedden visszatér Brémába, szombaton rendezik ugyanis a Werder Bremen-Bayer Leverkusen Német Kupa-döntőt. "Mostantól csak a szombati kupadöntőre szeretnék összpontosítani, hiszen a lehető legszebben akarok búcsúzni a Werder szurkolóitól" - tette hozzá Diego.

"Komoly futballmúltja van, annak ellenére, hogy még mindig csak 24 éves" - mondta az új szerzeményről Jean-Claude Blanc, a Juventus általános igazgatója.

A dpa német hírügynökség szerint ugyanakkor Diego Ribas da Cunha Bundesliga-rekordot jelentő 29 millió euróért igazolt át. A brémaiak 2006-ban 6 millió euróért vásárolták meg őt az FC Portótól.

Diego három év alatt 84-szer szerepelt a Werderben, és összesen 38 gólt lőtt. A hírek szerint a Juventus a szezon végén visszavonuló Pavel Nedvedet akarja helyettesíteni a tehetséges játékossal.


Forrás: mti/fh


Hír értékelése 5 szavazat alapján: 4.2

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

MTV Látogatóközpont

MTV Látogatóközpont Jöjjön el, ha találkozni akar Süsüvel, a sárkánnyal, a TV Macival, vagy a Híradó szerkesztőivel; ha látni akarja a Tenkes kapitányának ruháját, vagy azokat a stúdiókat, amelyekben az adások készülnek!

Az M1 mai műsora

14:35
Ez történt Ma reggel
16:25
Körzeti híradók
16:35
Hírek

Az M2 mai műsora