Híradó - Több mint internet!

2010. február 09. kedd, Abigél, Alex
Labdarúgás > Nemzetközi foci 

Villa már tudja, hol folytatja

2009. június 18. 15:18


A spanyol lapok biztosra veszik, hogy a gólzsák a Real Madridhoz igazol

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

David Villa a Real Madridban folytatja a pályafutását - legalábbis a spanyol sajtó értesülései szerint. A Valencia gólzsákja az Irak elleni Konföderációs Kupa-mérkőzés után már azt nyilatkozta az újságíróknak: tudja, hol folytatja a pályafutását, de egyelőre ezt az információt nem osztja meg a nagyközönséggel.

Konföderációs Kupa - David Villa

"Az ügynököm már tudja, hol akarok játszani, most rajta a sor, hogy ezt megvalósítsa" - jelentette ki a tavalyi Európa-bajnokság gólkirálya. Arra a kérdésre, hogy vajon mennyi idő múlva lehet befejezettnek tekinteni ezt az ügyet, Villa egyszerűen annyit válaszolt: "Fogalmam sincs".

A spanyol sajtó szerint Villa ezen kijelentése egyértelműen arra utal, hogy a Real Madridban folytatja pályafutását. A hispán újságírók ezt a feltételezést arra alapozzák, hogy a Valenciával nincs szükség tárgyalásokra, hiszen a szerződéséből még több év hátra van, a királyi gárdán kívüli másik spanyol érdeklődő, a Barcelona pedig nem erősítette meg, hogy tárgyalásban állna a támadóval.

Korábban olyan hírek kaptak szárnyra, hogy a katalánok 40 millió eurót plusz Bojan Krkicet és Martin Cacerest ajánlották Villáért, de ezek a pletykák hamar elcsendesültek, amikor a gránátvörös-kékek bejelentették: a nyári átigazolási szezonban mindössze 30-35 millió eurót költhetnek összesen.

Konföderációs Kupa - David Villa

A Liverpool és a Manchester United is élénken érdeklődik a válogatott klasszis iránt, de Villa már többször hangsúlyozta: nem akarja elhagyni Spanyolországot, így a Real Madrid tűnik a befutónak.

A Cadena SER rádióállomás szerdán arról számolt be, hogy fővárosi alakulat nagyvonalakban már meg is állapodott Villával, aki öt éves szerződést köthet a klubbal. A rádióadó információi szerint már csak a szerződés aláírása van hátra.


Forrás: fh


Hír értékelése 49 szavazat alapján: 4.4

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Sportfogadás

Sportfogadás

Ekkora bónusz még nem volt!

A Tobet.com most fantasztikus lehetőséget kínál a magyar játékosok számára (X)

MTV Látogatóközpont

MTV Látogatóközpont Jöjjön el, ha találkozni akar Süsüvel, a sárkánnyal, a TV Macival, vagy a Híradó szerkesztőivel; ha látni akarja a Tenkes kapitányának ruháját, vagy azokat a stúdiókat, amelyekben az adások készülnek!

Az M1 mai műsora

12:30
Kárpát Expressz
13:00
Szomszédok magyar teleregény
1988
sd normál (4.3), színes
korhatár: 12 éven aluliaknak csak felnőtt felügyeletével
14:35
Ez történt Ma reggel

Az M2 mai műsora