Híradó - Több mint internet!

2010. március 12. péntek, Gergely

Overdose hamarabb visszatérhet, mint gondoltuk volna!

A ragasztott patkó bevállt a csodalónál

Labdarúgás > Nemzetközi foci 

Négy játékost küld el a City

2009. július 02. 11:44


A klub megválik Dietmar Hamanntól, Darius Vasselltől, Danny Millstől, vaalmint Michael Balltól

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Négy játékosától, köztük a 2002-es világbajnoki ezüstérmes német válogatott védőjétől, Dietmar Hamanntól vált meg a nemrégiben arab tulajdonosok kezébe került Manchester City. Mellette két korábbi angol válogatott, Darius Vassell és Danny Mills, valamint a korábban a Rangersben és az Evertonban is megfordult hátvéd, Michael Ball távozik a csapattól.

Az együttes menedzsere, Mark Hughes azért döntött úgy, hogy elküldi a nélkülözhető játékosokat, hogy legyen hely az új igazolások számára. A "kisebbik" manchesteri alakulat eddig két klasszist szerződtetett nyáron: Roque Santa Cruzt és Gareth Barryt.

Manchester City

Hamman - aki tagja volt a 2002-es vb-döntőben Brazíliától vereséget szenvedő német együttesnek, valamint a 2005-ös Bajnokok Ligáját megnyerő Liverpoolnak is - a szezon utolsó hónapjaiban nem is lépett pályára talpsérülése miatt.

Vassell és Mills is játszott a 2002-es vb-n Anglia színeiben. Vassell összesen 22-szer ölthette magára a címeres mezt, de az utóbbi időben nem tudta stabilizálni a helyét a Cityben, ezért valószínűleg Törökországba, az Ankaragücü csapatába szerződik. Mills 2004-ben a széteső Leeds Unitedtől szerződött Manchesterbe, de a 32 éves játékos nem igazán tudta megvetni a lábát a csapatban, így nem is csoda, hogy többször kölcsönadták, a Hull Citynek, Charltonnak és a Derbynek.

Mills a Derby játékosaként, 2008 januárjában súlyos térdsérülést szenvedett, és azóta egy percet sem játszott.

Ball az Evertonban kezdte a karrierjét, majd a Rangers-hez, később pedig a PSV Eindhovenhez szerződött, ahol holland bajnoki címet szerzett. Ezután került a Cityhez, ahol nem sikerült alapemberré válnia.


telesport.hu/FH


Hír értékelése 3 szavazat alapján: 1.7

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

MTV Látogatóközpont

MTV Látogatóközpont Jöjjön el, ha találkozni akar Süsüvel, a sárkánnyal, a TV Macival, vagy a Híradó szerkesztőivel; ha látni akarja a Tenkes kapitányának ruháját, vagy azokat a stúdiókat, amelyekben az adások készülnek!

Az M1 mai műsora

13:35
Körzeti magazin
14:25
Közlekedõ korhatár: 12 éven aluliaknak csak felnõtt felügyeletével
14:35
Ez történt Ma reggel

Az M2 mai műsora