Híradó - Több mint internet!

2010. március 15. hétfő, Kristóf
Technikai sportok > Rali 

Bútor Citroën C2 Szuper–1600-assal megy a Mecsek Ralin

2009. július 29. 14:14


"A Mecsek Rali mellett még egy versenyt tervezünk az idén"

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Megérkezett a Citroën–Total Rallye Team új Szuper–1600-as Citroën C2-es versenyautója, amivel Bútor Róbert és Tóth Vilmos az Allianz Mecsek Ralin fog először rajthoz állni. Az autót teljes egészében magyar csapat fogja felkészíteni és üzemeltetni. Ezért az elmúlt két hét meglehetősen mozgalmas volt a Citroën–Total Rallye Team életében, hiszen a szervizhátteret is meg kellett szervezni és az autót is fel kellett készíteni az első versenyre. Bútor pedig elég magasra helyezte a mércét, hiszen legalább olyan profi körülmények között szeretne versenyezni, mint amilyet korábban a PH Sport vagy a Suzuki Sport Európa biztosított a számára.

Bútor Róbert

Bútor Róbert: – Nagyon sokat dolgoztunk a csapaton az elmúlt két hétben. Az autó nagyjából ennyi ideje van nálunk, egyelőre csak annyit tudok mondani róla, hogy nagyon szép, de még egy métert sem mentem vele.

– A C2 Szuper–1600-asunkat a PH Sport építette és teljesen rajt kész állapotban kaptuk meg. Egy órával az után, hogy megérkezett az autó, már gépkönyveztettük, két nap múlva megkapta a magyar rendszámot és a szerelők is két napon keresztül tanulták, hogy mit hogyan kell kicserélni rajta. Szintén két napot vett igénybe mire a szervizautót berendeztük, beszereztünk minden szükséges szerszámot és alkatrészt. Nagyon komoly logisztikai feladatot oldottunk meg, de ez mindig is az erőssége volt a csapatunknak. Eddig minden az eltervezett program szerint zajlott. Csütörtökön délelőtt fogunk tesztelni, akkor tudom majd kipróbálni az autót.

 

Bútor Róbert

– Öt szerelőnk egy szervizvezetőnk és egy mérnökünk lesz, akik az autón dolgoznak. Többnyire régi kapcsolat alapján választottuk ki őket. A mérnökünk Schäfer Zoli és két szerelőnk sajnos ezen a hétvégén nem tud velünk lenni, mert Finnországban lesznek a rali világbajnoki futamon, ezért a Mecsek Ralira két szerelőt kölcsönöztünk a Tagai Racing Technologytól. Tagai Tomi barátom nagyon sokat segített az elmúlt hetekben, amit ezúton is nagyon köszönök neki!

– Bár Schäfer Zoli nem lesz ott velünk a csütörtöki teszten, telefonon tartjuk vele a kapcsolatot. A PH Sport vezetője, Bernard Piallat szerint ez a C2 S1600-as egészen más autó, mint amivel pár évvel ez előtt mentem, ezért is lesz nagyon fontos a csütörtöki teszt. Több beállítási adatot is kaptunk a Citroën Racingtől és a PH Sporttól is. Különböző versenyzők beállításaiból indulunk ki, és remélhetőleg megtaláljuk a Pécsre legalkalmasabbat. Néha kicsit unalmas lehet, hogy a versenyzők mindig a beállításról beszélnek, de szerintem a verseny itt kezdődik. Ha jó az autó, a versenyző is jobban bízik benne, és gyorsabban tud menni vele, ha nem jók a beállítások, akkor hiába van jó kocsid, nem tudsz nyerni vele.

 

Bútor Róbert

– A Mecsek Rali mellett még egy versenyt tervezünk az idén. Két verseny alatt semmilyen bajnokságba nem tudunk beleszólni, ezért a pontok nem is érdekelnek, csak a versenyek eredményei. Szeretnénk az Országos Rali Bajnokság értékelésében mindkét versenyen, minél előrébb végezni, és szeretném, ha jól működne a csapatunk is.


Forrás: Mihályi Csaba


Hír értékelése 1 szavazat alapján: 1.0

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

MTV Látogatóközpont

MTV Látogatóközpont Jöjjön el, ha találkozni akar Süsüvel, a sárkánnyal, a TV Macival, vagy a Híradó szerkesztőivel; ha látni akarja a Tenkes kapitányának ruháját, vagy azokat a stúdiókat, amelyekben az adások készülnek!

Az M1 mai műsora

20:00
Kárpáthy Zoltán magyar film
1966.
színes sd letterbox (16.9)
korhatár: 12 éven aluliaknak csak felnõtt felügyeletével
feliratozva a teletext 334. oldalán!
21:30
2010 Március idusa beszámoló a budapesti és a pécsi ünnepi rendezvényekrõl
22:25
2010 Március idusa "széchenyi- és kossuth-díjak átadása a parlamentben 2010

Az M2 mai műsora