Híradó - Több mint internet!

2010. február 09. kedd, Abigél, Alex
Tornazsák 

Eljárási szabálytalansággal védekezik eltiltása ellen Pechstein

2009. augusztus 06. 14:18


"Csupán négyszer kellett mintát adnom azóta, pedig egy olyan sportolót, akit doppingolással vádolnak, sokkal többször kellene tesztelniük"

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Eljárási szabálytalansággal védekezik kétéves eltiltása ellen, és edzési engedélyt kér a nemzetközi Sportdöntőbíróságtól (CAS) Claudia Pechstein, olimpiai és világbajnok német gyorskorcsolyázó.

Claudia Pechstein

A menedzsere és ügyvédje társaságában Berlinben megtartott csütörtöki sajtótájékoztatón Pechstein elmondta: a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) az elmúlt hónap elején vértranszfúziós eljárás alkalmazásával vádolta meg, mert a vörösvérsejt-állománya kiugróan magas értéket mutatott több teszt esetében is. Az ISU emiatt két évre tiltotta el a sportolót. A büntetést február 9-i hatállyal, visszamenőlegesen léptették életbe, mert a februári világbajnokságon vett minták hasonló eredményeket mutattak.

Claudia Pechstein

"Csupán négyszer kellett mintát adnom azóta, pedig egy olyan sportolót, akit doppingolással vádolnak, sokkal többször kellene tesztelniük" - mondta Pechstein.
   

Ralf Grengel menedzser mindehhez hozzátette: a levett minták különböző eredményeket mutattak, amikor különböző laboratóriumokban vizsgálták őket, ráadásul egy minta két különböző kódot kapott, ezért úgy gondolják, hogy az ISU hanyagul, és helytelenül végezte az eljárást.

Claudia Pechstein

Pechstein azt is bejelentette: szeretne részt venni a jövő évi, vancouveri téli olimpián, ezért azzal a kéréssel fordult a CAS-hoz, hogy amíg fellebbezését tárgyalják, engedélyezzék számára a tréningeket. Erre azért volt szükség, mert az ISU és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályzata kimondja, hogy a versenyzéstől doppingvétség miatt eltiltott sportolók nem vehetnek részt hivatalos edzéseken.   

A CAS várhatóan a jövő hét végéig eldönti, hogy engedélyezi-e a tréningeken való részvételt Németország egyik legeredményesebb sportolójának.


Forrás: mti


Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Sportfogadás

Sportfogadás

Ekkora bónusz még nem volt!

A Tobet.com most fantasztikus lehetőséget kínál a magyar játékosok számára (X)

MTV Látogatóközpont

MTV Látogatóközpont Jöjjön el, ha találkozni akar Süsüvel, a sárkánnyal, a TV Macival, vagy a Híradó szerkesztőivel; ha látni akarja a Tenkes kapitányának ruháját, vagy azokat a stúdiókat, amelyekben az adások készülnek!

Az M1 mai műsora

12:30
Kárpát Expressz
13:00
Szomszédok magyar teleregény
1988
sd normál (4.3), színes
korhatár: 12 éven aluliaknak csak felnőtt felügyeletével
14:35
Ez történt Ma reggel

Az M2 mai műsora