2013. június 19. szerda, Gyárfás

Híradó - Több mint internet!

Labdarúgás > Magyar foci 

Szabadlábon az Újpest-Fradi előállítottjai

2009. október 04. 13:41


A Fradi-drukkerek megrongálták a számukra biztosított különmetrót is

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Elengedték azt a négy embert, akit a szombati Újpest-Ferencváros bajnoki meccsen állítottak elő. A BRFK sajtóügyeletesének közlése szerint mind a négyen szabadlábon védekezhetnek.

Megyeri út - Szusza Ferenc Stadion

A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint a biztosítási feladatok ellátása során a négy emberből hármat garázdaság, pirotechnikai eszközzel visszaélés, rendőri intézkedéssel szembeni ellenszegülés szabálysértése miatt, valamint egy férfit visszaélés kábítószerrel bűncselekménye miatt állítottak elő.

A tájékoztatás szerint a mérkőzés közben öt rendőr sérült meg könnyebben, mindannyian a szurkolók által használt különböző pirotechnikai eszközöktől. Hárman halláskárosodást szenvedtek a hanggránátoktól, a másik két kolléga petárdáktól sérült.

A BRFK közlése szerint a rendőrök a szombat délutáni órákban sikerrel akadályozták meg, hogy a Ferencváros és az Újpest szurkolói a stadionon kívül összecsapjanak. A XI. kerületben került sor egy kisebb atrocitásra a Gellért téren, ahol két szurkoló könnyebben megsérült - olvasható a közleményben.

A rendőrök a Népligettől kísérték a Ferencváros szurkolóit, akik a számukra biztosított metrószerelvényt megrongálták, ami miatt a BRFK rongálás bűntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt eljárást indított, ismeretlen tettesek ellen.

Újpesten a rendőrök mindent megtettek annak érdekében, hogy a két szurkolótábort el tudják választani egymástól, így nem csapott össze a két tábor. A mérkőzés előtt nagyobb mennyiségű pirotechnikai eszközt foglaltak le.

A Megyeri úti Szusza Ferenc stadionban tartott 205. örökrangadón az Újpest 2-1-re nyert a Ferencvárossal szemben.


Forrás: mti


hirdetés

Hír értékelése 8 szavazat alapján: 3.8

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

18:40
Rex felügyelõ (IX. évad) Osztrák-német bûnügyi tévéfilmsorozat
13/8. rész: Ninával éjfélkor
2003.
Korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(Feliratozva a Teletext 111. oldalán)
19:30
Híradó (Feliratozva a Teletext 111. oldalán!)
20:00
Idõjárás-jelentés (Feliratozva a Teletext 111. oldalán!)

Az M2 mai műsora