Híradó - Több mint internet!

2010. március 12. péntek, Gergely
Minden más > Úszás 

Cseh László triplázott a rövidpályás ob-n

2009. november 14. 19:40


Verrasztó Evelyn duplázott, Risztov Éva pedig bronzéremmel tért vissza

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Cseh László triplázott, míg Gyurta Dániel csupán egy leheletnyivel maradt el az Európa-csúcstól a százhalombattai rövidpályás ob-n. A hölgyeknél Verrasztó Evelyn duplázott, míg Risztov Éva bronzéremmel tért vissza.

Cseh László

Cseh alaposan belekezdett: 50 m pillangón azonnal megjavította az országos csúcsot, majd 200-on is faképnél hagyta a mezőnyt. Ez utóbbi számot hosszú idő után először nézhette élőben az olimpiai ezüstérmes édesapja: id. Cseh László hosszú betegséget küzdött le óriási akaraterővel, s immáron a partról diktálta a tempót fiának, füttyjelekkel. Cseh végül 100 vegyesen is begyűjtötte az elsőséget, szintén megjavítva a csúcsot, melyet három éve állított fel.

Cseh László

"Nem volt rossz, de a 200 pillében még maradt bőven - értékelt Cseh a nap végén. - Ráadásul újból rá kellett jönnöm: rosszul választottam dresszt, ezen a távon nem jó az egésztestes, mert kicsit visszahúzott. Még nem az igazi a kétszáz, de az érzés kezd visszajönni. Úgy gondolom, a forma az időszaknak megfelelő, egy hónap múlva még jobban fog menni."

Gyurta Dániel pénteken a "dressz-szakadás" miatt maradt le az Európa-csúcsról, szombaton pedig alighanem gyengébbre sikerült rajtja miatt: míg társai 70-75 századdal a duda után repültek le a rajtkőről a 100 méteres mellúszásban, az ő reakcióideje 87 százados volt - ideje pedig 57.39 másodperc lett, ami 18 századdal gyengébb az Európa-rekordnál, országos csúcsnak persze bőven megtette. 

Gyurta Dániel

"Tudom, mindenki a rajtommal jön, amikor Rómából hazatértem világbajnokként, egy idősebb edző azzal fogadott, hogyha jól rajtolok, akkor megvan a világcsúcs... - mondta a bajnok. - Gyakorlom, gyakorlom, de valamiért így sikerül. Ennek a számnak egyébként is hatalmas tétje volt, mert azt kértem az edzőmtől, Széles Sándortól, hogy hadd lépjek vissza a zárónapi 1500 gyorstól. Azt válaszolta, ha 57-es időt érek el, akkor nem kell úsznom vasárnap. Csoda, hogy ezek után ilyen jól sikerült?"

Verrasztó Evelyn

A hölgyeknél Verrasztó Evelyn két bajnoki címe érdemel említést, továbbá Szepesi Nikolett aranyérme 50 háton: a Kőbánya SC ásza fél év kihagyás után második számában diadalmaskodott úgy, hogy ezúttal délelőtt döntötte meg az országos csúcsot. 

Risztov Éva

Volt egy másik nagy visszatérő is: az egykoron világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok Risztov Éva hosszútávúszóként próbál ismét a legjobbak közé kerülni, ám egy hirtelen ötlettől vezérelve benevezték a 800 méteres gyorsúszásba - igaz, nevezési idő híján délelőtt kellett indulnia. Nem volt könnyű dolga, hiszen konkurencia nélkül, két gyengébb versenyzővel úszott, ennek ellenére olyan időt ért el, amelyet délután csak ketten tudtak túlszárnyalni, így bronzérmes lett. Erre tán ő maga sem számított, mert délután már nem volt ott az uszodában, ezért edzője, Vajda Tamás vette át a medált.

A 2. nap bajnokai:
férfiak:
50 m pillangó:
Cseh László (Kőbánya SC) 23.29 mp - új országos csúcs (régi: 23.89 mp - Takács Krisztián, 2008). 

100 m gyors:
Kozma Dominik (Kőbánya SC) 48.55 mp

100 m mell:
Gyurta Dániel (Jövő SC-Veolia) 57.39 mp - új országos csúcs (régi: 58.93 mp - Gyurta Dániel, 2009)

100 m vegyes:
Cseh László (Kőbánya SC) 53.38 mp - új országos csúcs (régi: 54.41 mp - Cseh László, 2006)

200 m hát:
Nagy Péter (Delfin-Tiffer) 1:55.15 p

200 m pillangó:
Cseh László (Kőbánya SC) 1:52.44 p

nők:
50 m hát:
Szepesi Nikolett (Kőbánya SC) 27.78 mp - Az előfutamok során Szepesi Nikolett 27.64 másodperccel új országos csúcsot úszott (régi: 27.76 mp - Szepesi Nikolett, 2008)

50 m mell:
Verrasztó Evelyn (Jövő SC-Veolia) 31.46 mp 

100 m pillangó:
Dara Eszter (Kőbánya SC) 57.74 mp 

100 m vegyes:
Verrasztó Evelyn (Jövő SC-Veolia) 59.60 mp 

200 m gyors:
Kapás Boglárka (BVSC-Zugló) 1:59.02 mp

200 m mell:
Sztankovics Anna (Jövő SC-Veolia) 2:30.33 p 

800 m gyors:
Kapás Bolgálárka (BVSC-Zugló) 8:27.40 p


Forrás: mti


Hír értékelése 1 szavazat alapján: 5.0

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

MTV Látogatóközpont

MTV Látogatóközpont Jöjjön el, ha találkozni akar Süsüvel, a sárkánnyal, a TV Macival, vagy a Híradó szerkesztőivel; ha látni akarja a Tenkes kapitányának ruháját, vagy azokat a stúdiókat, amelyekben az adások készülnek!

Az M1 mai műsora

18:25
A palota ékköve koreai tévéfilmsorozat
54/50. rész
2003
színes sd normál (4.3), szinkron
korhatár: 12 éven aluliaknak csak felnõtt felügyeletével
19:30
Híradó
19:50
Sporthírek

Az M2 mai műsora