m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. május 21. hétfő, Konstantin

Híradó - Több mint internet!

Minden más > Lovassportok 

Keveslik a versenynapokat az ügetőló-tulajdonosok (Exkluzív képgalériával!)

2010. január 18. 16:15


Az igaz, hogy évről-évre csökken a versenynapok és a futamok száma is, de visszaesett a fogadási tétek nagysága is

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Demonstrációt tartottak az ügetőló-tulajdonosok hétfőn a vagyonkezelő épülete előtt, mert keveslik az idei versenynapok számát és a díjkeretet, utóbbi csökkentését azonban a Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezetője cáfolta.
   

A Magyar Ügetőló Futtatók Egyesülete három lóval és - az MTI tudósítója szerint - mintegy 100-200 fővel tiltakozott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő budapesti székháza előtt, rendőri biztosítás mellett.
   

Szombati ügetés Abai Róbert optikáján keresztül (2.)

Az egyesület az interneten tette közzé azt a petíciót, amelyet hétfőn délután Kamarás Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) vezérigazgatójának akartak átadni, de helyette Zana Tibor társaságokért felelős igazgató vett át, többek között Fábry Sándortól.
   

Az MNV Zrt. vezérigazgatójának szánt dokumentumban a mintegy 500 ügetőló tulajdonos egyesületi tag kifogásolja, hogy a 2009. évi 48 versenynappal szemben mindössze 35 versenynapot akarnak tartani, és a tavalyi 183 millió forint helyett mindössze 120 milliót szánnának a díjakra.
   

Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezetője az MTI kérdésére elmondta, hogy az ügető- és galoppversenyekre összesen 65 napot terveztek a még el nem fogadott üzleti tervben, az ügetőversenyek díjkerete pedig - javaslatuk szerint - megegyezik a 2009. évi 183 millió forinttal.
   

Az ügetőló-tulajdonosok petíciójukban emlékeztetnek arra, hogy tavaly 183 millió forint versenydíjhoz jutottak, amiből 60 millió forintot visszafizettek a Nemzeti Lóverseny Kft.-nek. A Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a 60 millió forintot nem visszafizették a lótulajdonosok, hanem - nagyon alacsony áron - megfizették a szolgáltatás díját. Mintegy 300 ló "elszállásolását" és annak költséget, például a villamosenergia- és a vízdíjat. Vajtó Lajos elmondta azt is, hogy a Nemzeti Lovardához képest a Nemzeti Lóverseny Kft. szolgáltatásainak díja jóval alacsonyabb, éppen azért, mert figyelembe veszik a futtatók és trénerek pénzügyi helyzetét.
   

A lótulajdonosok alacsonynak tartják azt az összeget, amit a fogadási forgalomhoz képest kapnak. Állításuk szerint ez 30 százalék. Vajtó Lajos az MTI kérdésére azt válaszolta, hogy 2009-ben a fogadási forgalom 45 százalékát tette ki az a 183 millió forint, amit versenydíjként kifizettek. A nemzetközi gyakorlatban a fogadási forgalom 8-10 százaléka a versenydíj.
   

Az igaz, hogy évről-évre csökken a versenynapok és a futamok száma is, de visszaesett a fogadási tétek nagysága is.
   

Az országos fogadóhálózat kiépítése segíthet a forgalom növelésén, amihez az informatikai rendszer fejlesztésére pályázatot írnak ki.
   

A lótulajdonosok véleménye szerint pazarló az állami tulajdonló két lóversenycég. Vajtó Lajos erre csak annyit mondott, hogy évi 200 millió forint körüli összeget fizetnek ki például a kőbányai önkormányzatnak telek- és építményadóként. A társaság 200 hektár területen működik.
   

A két lóverseny vállalkozás, a versenyekhez szükséges eszközöket birtokló és üzemeltető Nemzeti Lóverseny Kft. és a fogadásszervezéssel foglalkozó Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. 100 százalékban állami tulajdonban van. Egy 2006-ban született kormányhatározat szerint mindaddig finanszírozzák a lóversenyezést, amíg a két társaságot értékesíteni nem tudják. A pénzügyi támogatás mértékéről a kormányhatározat nem rendelkezik.



Hír értékelése 9 szavazat alapján: 3.4

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

20:12
Marslakók 55. epizód
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(feliratozva a teletext 111. oldalán!)
20:40
Kékfény bûnügyi magazin mûsor
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
21:40
Hacktion magyar akciófilm-sorozat, 2. évad
14. rész: a bukás
2012
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(feliratozva a teletext 111. oldalán)

Az M2 mai műsora