m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta

Híradó - Több mint internet!

Minden más > Úszás > Úszás 

Egyedül Szepesi felelős az eltiltásért

2010. január 27. 15:55


A szövetségben Güttler Károly is mulasztott, de csak szóbeli elmarasztalásban részesült

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

A Nemzetközi Úszó Szövetség kizárólag Szepesi Nikolett felelősségét állapította meg, amiért nem jelezte, hogy 2009. január 22-én bejelentett visszavonulását követően újrakezdi pályafutását.

Szepesi Nikolett

Ez a sportág hazai szövetségének szerdai elnökségi ülésén hangzott el, amelyen a testület megvitatta: terheli-e felelősség a Kőbánya SC korábbi Eb-bronzérmes versenyzőjének edzőjét, szakosztályát és magát a szövetséget azért, mert a sportoló figyelmetlenségét nem korrigálták. 

A tanácskozáson megállapították, hogy a visszavonulást bejelentő dokumentumon fel van tüntetve a visszatérő versenyző kötelme, amely szerint az újrakezdésről ugyanúgy írásban, saját maga által szignált levélben kell tájékoztatnia a nemzetközi szövetséget. Szintén rögzítve van, hogy csak kilenc hónappal a dokumentum megküldését követően vehet részt a FINA által regisztrált versenyeken. A Szepesi Nikolettre kiszabott egyéves kényszerszünet arról tanúskodik, hogy a FINA az úszó figyelmetlenségét a legenyhébb, háromhónapos eltiltással büntette. 

Az ülésen felmerült az a kérdés is, hogy mindezek ellenére Szepesi miként indulhatott a novemberi hazai, illetve a decemberi, isztambuli rövidpályás Európa-bajnokságon - ahol országos csúcsokat úszva hatodik lett 200 m háton. Az elnökség arra a következtetésre jutott, hogy ha Szepesi ezeken a versenyeken nem vesz részt, és később áll startkőre, akkor is büntetésben részesül, csak később derül ki a bejelentés elmulasztása. A MÚSZ-ban Güttler Károly szakfelügyelő a felelőse a doppingellenes ügyeknek, az ő figyelmetlensége is közrejátszott a körülmények szerencsétlen alakulásában. A MÚSZ nem vizsgálta, hogy Szepesi egyesületében ki lett volna az illetékes, ennek megítélését a klub saját hatáskörébe utalta. A szövetség elnöke szavazásra bocsájtotta azt a kérdést, hogy Güttler Károlyt a szóbeli elmarasztaláson kívül másképp is büntessék, ezt azonban a 27 jelenlévő elnökségi tag egy tartózkodással (Güttler) elvetette.

Jelen helyzet szerint Szepesi nem indulhat a hét hónap múlva sorra kerülő budapesti Eb-n. A MÚSZ elnöksége úgy döntött, belátható időn belül a FINA doppingellenes bizottságához fordul a háromhónapos büntetés eltörlése végett, mivel Szepesi nem doppingolt, a bejelentés pedig nem azért maradt el, mert az ellenőrzést el akarta kerülni, hanem egyszerűen figyelmetlen volt, és ezt környezete - tekintettel arra, hogy példátlan esetről van szó - nem korrigálta. Ha Szepesi büntetését eltörlik, a 2010 novemberében esedékes rövidpályás Eb-n és a decemberi rövidpályás vb-n már rajthoz állhat.


Forrás: mti


Hír értékelése 2 szavazat alapján: 4.0

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

14:10
Madagaszkár angol természetfilm-sorozat
3/1. rész: a csodák szigete
2011.
a musort hd minoségben sugározzuk!
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(feliratozva a teletext 328. oldalán)
15:05
Koldus és királyfi (prince and pauper)
amerikai film
2000.
(feliratozva a teletext 328. oldalán)
16:40
A szövetség biblia vetélkedõ
korhatár: 6 éven aluliak számára nem ajánlott

Az M2 mai műsora