m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta

Híradó - Több mint internet!

Telesport 

Verrasztó, Cseh és Gyurta is meghívott az Európa-Amerika versenyre

2010. február 02. 12:01


Manchester október 16-án és 17-én ad otthont a második alkalommal sorra kerülő versenynek

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Verrasztó Evelynt, Cseh Lászlót és Gyurta Dánielt is meghívták az Európa-Egyesült Államok őszi úszóviadalra a brit szervezők.

Az angolok a hagyományteremtő szándékkal meghirdetett eseményt 2011-ben a nyári játékokra felépülő új londoni olimpiai uszodában tervezik tető alá hozni.

"Az úgynevezett Európa-válogatottban tavaly csupán három európai nemzet képviseltette magát, és ez meg is látszott az akkor összeállított csapat erején, nem minthogyha a tengerentúlról érkezett együttest egytől-egyig a legjobb amerikaiak alkották volna - mondta Cseh László, aki csapattársaival együtt jelenleg Balatonfűzfőn edzőtáborozik. - A tavaly hamarjában összehívott válogatottba ugyan nem kaptam meghívást, most viszont már januárban jelezték, hogy nagyon számítanak rám Manchesterben, pontosabban arra a trióra, amelynek tagjaként Verrasztó Evelyn és Gyurta Dánial társaságában a tavalyi rövidpályás Európa-bajnokságon nemcsak aranyérmesek lettünk, hanem világcsúcsokat is javítottunk. Nem tudom, hogy a két versenyzőtársam miként vélekedik az októberi időpontról, én viszont már eldöntöttem, hogy vállalom a szereplést."

Verrasztó 200 m vegyesen, Gyurta 200 m mellen, Cseh pedig 400 m vegyesen győzött világcsúccsal a decemberi, isztambuli rövidpályás kontinensviadalon.


telesport.hu/mti


Hír értékelése 1 szavazat alapján: 5.0

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

23:35
Sporthírek
23:45
Eric Clapton - Crossroads 2010 (eric clapton - crossroads 2010)
angol koncertfilm
2010.
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
01:36
Mûsorzárás

Az M2 mai műsora