Híradó - Több mint internet!

2010. március 17. szerda, Gertrúd, Patrik

Március 23-án Budapesten a Harlem Globetrotters

A telesport.hu-n jegyeket is nyerhet a fantasztikusnak ígérkező programra

Labdarúgás > Nemzetközi foci 

Blatterrel tárgyalt Kisteleki

2010. február 08. 18:25


A FIFA technikai és fejlesztési bizottsága a technikai vavmányok alkalmazásáról vitázott Zürichben

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Továbbra is megoszlik a véleménye a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség illetékeseinek abban a kérdésben, hogy a nagy vitát kiváltó játékvezetői tévedések elkerülése érdekében szükséges-e alkalmazni az új technikai vívmányokat, ugyanakkor Joseph Blatter elnök szerint fel kell gyorsítani azokat a folyamatokat, amelyek megoldást kínálnak az ellentmondásos helyzetekre.

Joseph Blatter

Egyebek mellett erről számolt be Kisteleki István MLSZ-elnök azután, hogy hétfőn részt vett a FIFA technikai és fejlesztési bizottságának kibővített ülésén Zürichben.

"Joseph S. Blatter bevezetőjében szót ejtett mindazokról az anomáliákról, amelyek az utóbbi időben jelentkeztek a játékvezetés terén, jelezve, hogy fel kell gyorsítani azokat a folyamatokat, amelyek megoldást kínálnak az ellentmondásos helyzetekre - mondta az MLSZ honlapjának Kisteleki, aki tagja a testületnek. - Természetesen téma volt a videó, vagy más technikai segédeszköz használata, de mint eddig, most is szinte ötven-ötven százalékban megoszlott a jelenlévő szakemberek véleménye. Volt, aki a bevezetésük mellett kardoskodott, s ugyanennyien féltették a labdarúgás tradícióit az esetleges változtatástól. Általánosan elfogadott azonban az az álláspont, mely szerint még a feltűnő játékvezetői tévedések is, mondhatni, hozzátartoznak a játékhoz, épp úgy, mint amikor a csatár elhibáz egy kihagyhatatlannak tűnő helyzetet."

Lemondott az MLSZ elnöke! - Kisteleki István Az Estében

A tanácskozáson - melyen jelen volt többek között Pelé, Sir Bobby Charlton és Zbigniew Boniek is - Franz Beckenbauer elnökölt. A témák között szerepelt a futsal helyzete, illetve a sportág alapjainak szélesítésére vonatkozó elképzelések megvitatása. 

Az MLSZ elnöki posztjáról tavasszal távozó Kisteleki félórás négyszemközti megbeszélést is folytatott Blatterrel Zürichben, ezen a sportág magyarországi aktualitásairól tájékoztatta vendéglátóját. A FIFA elnöke jelezte, hogy személyes képviselője jelen lesz az MLSZ február 27-i rendkívüli közgyűlésén.


Forrás: mti


Hír értékelése 4 szavazat alapján: 3.8

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

MTV Látogatóközpont

MTV Látogatóközpont Jöjjön el, ha találkozni akar Süsüvel, a sárkánnyal, a TV Macival, vagy a Híradó szerkesztőivel; ha látni akarja a Tenkes kapitányának ruháját, vagy azokat a stúdiókat, amelyekben az adások készülnek!

Az M1 mai műsora

05:50
Ma reggel
09:00
Önök kérték kívánságmûsor a nézõk levelei alapján
09:55
Nappali közéleti szórakoztató magazin
benne.
11.05.00 sírjaik hol domborulnak?

Az M2 mai műsora