m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. május 21. hétfő, Konstantin

Híradó - Több mint internet!

Labdarúgás > Nemzetközi foci 

Beckham vívódik - Nem ünnepelné gólját a MU ellen

2010. február 09. 08:08


Az angol válogatott középpályás erről a manchesteri klub hivatalos magazinjában nyilatkozott, hangsúlyozva, hogy tiszteli volt csapata szurkolóit

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Az AC Milanban kölcsönben futballozó David Beckham nem ünnepelné gólját a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőben.
   
Az angol válogatott középpályás erről a manchesteri klub hivatalos magazinjában nyilatkozott, hangsúlyozva, hogy tiszteli volt csapata szurkolóit.
   
"Időnként, gólszerzés után az érzelmek elragadják az embert, de úgy vélem, ez ebben az esetben nem fordulna elő - mondta. - Továbbra is szenvedélyes híve vagyok a Manchester Unitednek. Az egyik legnehezebb dolog volt számomra kezelni azt a helyzetet, hogy már nem az MU futballistája vagyok" - utalt 2003-as klubváltására.
   
Beckham, aki manchesteri évei után a Real Madridban kereste a kenyerét, először játszhat volt csapata ellen. Jelenleg ugyan a Los Angeles Galaxy alkalmazásában áll, de a tengerentúli szünetben - már nem először - a milánói csapatban szerepel.
   
A 34 éves labdarúgó elmondta: továbbra is kötődik az Old Traffordhoz, fontos neki, miként vélekednek róla a manchesteri szurkolók, és számára a United a világ legnagyszerűbb klubja.
   
Az MU színeiben 13 idény során 394 mérkőzésen lépett pályára, 85 gólt szerzett, hat bajnokságot, két FA Kupát nyert, egyszer pedig Bajnokok Ligája-győztes volt.
   
Az MU jövő kedden lép pályára Milánóban, a visszavágót pedig március 10-én rendezik Manchesterben.


Forrás: hirado.hu/MTI


Hír értékelése 7 szavazat alapján: 4.4

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

20:40
Kékfény bûnügyi magazin mûsor
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
21:40
Hacktion magyar akciófilm-sorozat, 2. évad
14. rész: a bukás
2012
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(feliratozva a teletext 111. oldalán)
22:35
Az ESTE

Az M2 mai műsora