m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta

Híradó - Több mint internet!

Minden más > Lapát 

Amerika Kupa - Milliárdosok versenye az Öreg Bögréért

2010. február 16. 18:52


Az eddig a vitorlázás Forma-1-ének tartott Amerika Kupa tekintélyét bírósági perek sokasága tépázta meg

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

A gigászok harcával, azaz minden idők egyik legnagyobb, legmodernebb katamaránjának és trimaránjának összecsapásával új, de nem éppen dicső felvonásához érkezett a világ legrégebbi versenysorozata. Az eddig a vitorlázás Forma-1-ének tartott Amerika Kupa tekintélyét bírósági perek sokasága tépázta meg, és az sem biztos, hogy a címvédő Alinghi és a kihívó Oracle BMW közötti, most vasárnap véget ért párharc véglegesen a vízen dől el.

BMW Oracle - trimarán - Amerika Kupa

Persze a kupa újkori történetében nem ritka, hogy az érintett csapatok jogi úton próbálnak érvényt szerezni igazuknak. Ennek oka, hogy az Amerika Kupa története egyben a hajózás fejlődésének históriája is. A verseny eredeti kiírását szabályozó Deed of Gift még mindössze két lapból állt: nem rendelkezett például a vitorlások anyagáról, a hajótestek számáról és egyéb fontos részletekről. Ugyanakkor kimondta - és ez 1851 óta a mai napig nem változott -, hogy a vándordíjért a védő és a kihívó páros versenyt vív, és hajóknak abban az országban kell épülniük, amelyet képviselnek.

A szabályozás aztán egyre pontosabb és bonyolultabb lett, ahogy megszaporodtak az óvások. Ez az 1983 utáni időszakra jellemző, bár a kupa presztízse miatt az ősidőkben sem riadtak vissza a felek, hogy papíron érjék el a vízen született eredmény megsemmisítését. Az Egyesült Államok sikersorozatát 1933-ban majdnem megtörte egy angol repülőgépgyáros, akinek győzelmét az amerikaiaknak csak néhány fondorlatos óvással sikerült megakadályozniuk. Az esetről így számolt be egy angol lap: "Britannia rules the waves, but America waives the rules" (Britannia uralkodik a hullámokon, de Amerika félredobja a szabályokat).

America kupája és nem Amerika Kupa

Már a kupa elnevezése is vitára adhat okot, ugyanis a tévhittel ellentétben nem a földrész, Amerika trófeájáról van szó. Nagy-Britannia az 1851-es londoni világkiállításra számos országot meghívott, hogy mutassák be legújabb fejlesztéseiket, így érkezett Angliába a New York Yacht Club America névre keresztelt, 100 láb hosszú szkúnere. A hajó a Wight-szigetek körüli versenyen 14 brit vitorlást utasította maga mögé, és hazavitte a Royal Yacht Squadron által felajánlott, száz fontért vásárolt ezüst kancsót. 

A versengést figyelemmel kísérte Viktória királynő is, aki arról érdeklődött, hogy melyik vitorlás futott be másodikként. Ekkor hangzott el a legendás mondat: "Nincs második, felség!"

John Cox Stevens, az America tulajdonosa a trófeát - ahogy az amerikaiak nevezik: az Öreg Bögrét (Old Mug) - a New York Yacht Clubnak (NYYC) ajándékozta a már említett adománylevéllel, és a verseny elindult világhódító útjára. 

Az amerikaiak 132 éven át tökéletesen kihasználták a hazai pálya előnyét - az eredeti, azóta módosított kiírás szerint a kihívóknak maguknak kellett a verseny helyszínére vitorlázniuk -, és egyszer sem engedték ki kezükből a kupát. Aztán 1983-ban véget ért a sport történetének leghosszabb győzelmi szériája, az Australia II hódította el a trófeát. Az amerikaiak persze azonnal pereltek az ausztrál vitorlás szárnyas kílje miatt, de átmenetileg le kellett mondaniuk a kupa birtoklásáról. 

Dennis Conner az NYYC képviseletében ugyan 1987-ben ismét az Egyesült Államokba vihette a serleget, amelyet a következő alkalommal - egy katamaránnal, amely ellen az új-zélandiak óvtak - megvédett, de a kihívók már vérszemet kaptak. 

Főleg az új-zélandiak, akiknek hajóját az 1987-es verseny során Conner csúnyán leszólta, és azóta vártak a lehetőségre, hogy visszavágjanak. Ez 1995-ben sikerült is, amikor Russell Coutts irányításával a Black Magic nevű vitorlás diadalmaskodott. A győzelem alkalmából valóságos népünnepélyt rendeztek Új-Zélandon. Coutts 2000-ben ismét győzött, majd 2003-ban újra, csakhogy ekkor már a svájci Alinghi hajóját kormányozta.

Az Amerika Kupa 152 év után került vissza Európába, ahol új otthonra lelt a genfi Société Nautique de Géneve klub székházában. A mellesleg olimpiai bajnok Coutts 2004-ben összeveszett az Alinghi milliárdos tulajdonosával, Ernesto Bertarellivel, de a svájciak nélküle is sikerrel védték meg címüket 2007-ben az új-zélandiakkal szemben. Coutts az idei viadalon már az Oracle BMW alkalmazásában állt.

Talán ennyiből is kitűnik, hogy az eleinte az Egyesült Államok felségterületének számító verseny fokozatosan nemzetközivé lett. A kupa sorsáról továbbra is páros verseny döntött, oly módon, hogy a címvédő csak a döntőben szállt vízre a kihívók legjobbja ellen - a jelentkezők a Louis Vuitton Kupában, azaz a selejtezőben versengtek egymással.

Legutóbb, 2007-ben már 12 csapat nevezett be, amelyek összköltségvetése elérte a 700 millió eurót. A dél-afrikai Shosholoza szindikátusban két magyar is helyet kapott: az Athénban olimpikon Weöres Márta az időjárási stratégia kialakításában segédkezett, öccse, Szabolcs, aki korábban a Hongkong Challenge földkerülő viadalon győztes csapatban vitorlázott, pedig a kötélzetért volt felelős.

A csapatoknál 50-60 fő dolgozott a 16 fős legénység sikerérért. Újításnak számított, hogy minden hajón lehetőség volt egy plusz fő, általában szponzor vagy újságíró vendéglátására, aki azonban csak utas lehetett a versenyek során, gyakorlatilag semmihez nem nyúlhatott hozzá.

A 2007-es verseny után az Alinghi és a Larry Ellison, az Oracle számítástechnikai óriáscég alapítója által tulajdonolt amerikai csapat között kitört paragrafusháború véget vetett az egyre több országot vonzó lebonyolításnak, pedig időközben magyar csapat is alakult. A Louis Vuitton, a világ egyik meghatározó luxuscikkgyártója - amely 1983 óta adta nevét a selejtezőhöz - pénzügyi okokra hivatkozva kivonult az Amerika Kupa mögül, és az új-zélandiak támogatásával külön versenyt rendezett a többi csapatnak.

A svájci-amerikai pereskedésnek áldozatul esett a 2009-es kiírás, majd a bíróság kimondta, hogy 2010 februárjában meg kell rendezni a versenyt. Az Alinghi a Perzsa-öbölben fekvő Rasz el-Haimát jelölte meg helyszínnek - ez mindig a címvédő joga -, ám az Oracle azonnal tiltakozott arra hivatkozva, hogy az Egyesült Arab Emírségek veszélyesen közel fekszik Irakhoz, ráadásul a futamokat nem a nyílt tengeren bonyolítanák le, ahogy az elő van írva. A bíróság ezt az érvelést elfogadta, így a két résztvevő - akárcsak 2007-ben - ismét a valenciai helyszín mellett döntött.

A 33. Amerika Kupa tehát kevésbé volt látványos, mint ahogy az utóbbi esztendőkben megszokott volt, a sportág szerelmesei számára azonban számos különlegességet tartogatott. A kupa leggyorsabb hajói mérkőztek meg ugyanis egymással, amelyek becsült építési költsége 10 millió dollár körül van. A hivatalosan Alinghi 5 névre keresztelt katamarán 27 méter hosszú, árboca pedig 50 méter, ami egy 17 emeletes ház magasságának felel meg! A karbon szerkezetű hajó építése nagyjából 100 ezer munkaórát vett igénybe, és öttonnás súlyával kategóriájában szuperkönnyűnek számít, ezért elsősorban gyenge szélben gyors.

Az Oracle BMW Team trimaránja szintén a hajóosztály csúcsterméke. A hajó nagyvitorlájának magassága 68 méter, azaz hosszabb, mint egy Boeing 747-es szárnya. Felülete 630 négyzetméter, így nem csoda, hogy akár 40 csomós (74 km/óra) sebességgel is száguldhat. Persze kimondottan erős szélben, az Alinghi ezért is vetette be a szabálykönyvbe, hogy 15 csomósnál erősebb szélben nem lehet futamot rendezni... Amit ugye az Oracle azonnal meg is támadott, miközben azt is kifogásolta, hogy a vetélytárs egyik vitorlája nem Svájcban, hanem az Egyesült Államokban készült.

Ítélet valamikor tavasszal várható, így csak akkor tekinthető majd véglegesnek a BMW Oracle most kivívott valenciai győzelme.


Forrás: mti


Hír értékelése 3 szavazat alapján: 5.0

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

22:00
A zöld sárkány gyermekei magyar film
2010.
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(feliratozva a teletext 328. oldalán)
23:35
Sporthírek
23:45
Eric Clapton - Crossroads 2010 (eric clapton - crossroads 2010)
angol koncertfilm
2010.
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott

Az M2 mai műsora