2010. augusztus 01. vasárnap, Boglárka

Híradó - Több mint internet!

Kajak-kenu 

Óbudai csapatgyőzelem az ergométeres utánpótlás-felmérőn

2010. február 17. 22:40


A felmérő program 2009 őszén Nagy Gábor – a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület vezetőjének – javaslatára, a NUSI Utánpótlás-nevelési Igazgatósága által koordinált Sport XXI. Program támogatásával kezdődött

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

A Budapesti Evezős Szövetség az Angyalföldi Láng Sport- és Szabadidőközpontban 27 iskola, közel 200 tanulójával rendezte a Sport XXI. Országos Evezős Ergométer Felmérő Verseny budapesti döntőjét. A február 11-ei eseményen a 10-14 évesek 5 korosztályban mérkőztek. Az iskolák közötti csapatversenyt nagy fölénnyel a III. kerületi Fodros Általános Iskola nyerte. A kétszeres világbajnok Haller Ákos ezúttal orvosként volt jelen.
 
A csapat-győztes iskolában komoly hagyományai vannak az evezésnek: ide járt Lőrinci Péter kétszeres junior világbajnok is. Az országos döntőre a legtöbben a XIII. kerületből érkeztek, köszönhetően többek közt az önkormányzat által támogatott vízisport oktatási programnak.


A felmérő program 2009 őszén Nagy Gábor – a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület vezetőjének – javaslatára, a NUSI Utánpótlás-nevelési Igazgatósága által koordinált Sport XXI. Program támogatásával  kezdődött el azzal a céllal, hogy minél több 10-14 éves gyermek ismerje meg az evezős mozgást, erőnlétük felmérése közben. A program első részeként országszerte 82 általános iskolát kerestek fel az evezős edzők, majd a legügyesebb tanulóknak városi, illetve budapesti kerületi versenyeket rendeztek. E versenyek legjobbjai vettek részt a régiós versenyeken, így a fővárosi döntőn is. A program záróeseményére, az országos bajnokságra Mosonszolnokon március 6-án került majd sor, melyen nagy küzdelem várható az ország régiói között.


Tarján Tamás, a Magyar Evezős Szövetség Utánpótlás-nevelési Bizottságának vezetője elmondta, a program egyik nagy eredménye, hogy az iskolák testnevelői is megismerhették az evezős ergométer használatát, mely kiválóan alkalmas a gyermekek állóképességének felmérésére, s ugyanakkor remek edzési, versenyzési lehetőséget biztosít a téli időszakban is. - Mivel a gépek elektronikája lehetővé teszi, a jövő tanévben az iskolák közötti versenyt már az interneten keresztül összekapcsolt ergométereken bonyolítják majd le - tette hozzá a sportvezető.
 


Forrás: Vasvári Ferenc


Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

05:45
Hajnali gondolatok
05:50
Ma reggel
08:00
Híradó

Az M2 mai műsora