m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta

Híradó - Több mint internet!

Minden más > Küzdősportok 

Gyász! Autóbalesetben elhunyt a fiatal sportoló

2010. március 01. 10:51


Perge Ilona a 44-es úton frontálisan karambolozott vasárnap

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Autóbalesetben elhunyt vasárnap este Perge Ilona Világkupa-győztes, volt válogatott cselgáncsozó.
   

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint a 26 éves ex-sportoló autójával frontálisan ütközött egy személygépkocsival Kecskemét határában, a 44-es úton.
   

 

 

 

Perge Ilona

"Incike a 2008-as visszavonulásáig hét éven át dolgozott az irányításom alatt - mondta az MTI-nek hétfőn Nagysolymosi Sándor kecskeméti klubedző, volt férfi szakágvezető. - Nagyszerű versenyző volt, a sportpályafutása után hivatásos katonának állt, tegnap épp a hódmezővásárhelyi laktanyába tartott, amikor bekövetkezett a tragédia. Nem találok szavakat."


A 48 és 52 kg-ban versenyzett Perge Ilona 2006-ban megnyerte a moszkvai Szuper-A kategóriás Világkupa-viadalt, a 2005-ös debreceni csapat Európa-bajnokságon tagja volt a harmadik helyen végzett válogatottnak, ezenkívül U23-as Eb-ken két bronzérmet szerzett, ifjúsági Európa-bajnok volt, a hazai ob-ken pedig hat érmet - közte négy aranyat - gyűjtött.


Forrás: telesport.hu/MTI


Hír értékelése 12 szavazat alapján: 3.3

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés