m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta

Híradó - Több mint internet!

Minden más > Vancouver 2010 > Puttony 

Olaszország is háborog az olimpia miatt

2010. március 02. 17:11


A külügyminiszter a téli sportok országos szövetségeinek vezetőit tette felelőssé a gyenge szereplésért

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Oroszországhoz hasonlóan Olaszországban is nehezen viselik, hogy a csapat gyengén szerepelt a vancouveri téli olimpián, többek között a külügyminiszter is elégedetlenségének adott hangot.

Giuliano Razzoli

Franco Frattini a téli sportok országos szövetségeinek vezetőit tette felelőssé azért, mert versenyzőik csak egyetlen aranyat, valamint egy ezüst- és három bronzérmet gyűjtöttek a vasárnap zárult játékokon.

"Az a kérdésem, miként várhatnánk el sportolóinktól, hogy tökéletes koncentrációval versenyezzenek, a legjobbjukat nyújtsák, függetlenítsék magukat a gondoktól, ha korábban például némelyiküknek még a saját útiköltségüket is ki kellett fizetniük azért, hogy edzőtáborozni tudjanak - háborgott a politikus a La Gazzetta dello Sport című sportlap keddi számában. - Ilyen előzmények után ráadásul a szövetségek óriási pénzekért kiküldték az összes vezetőt feleségeikkel együtt. Érthetetlen."

Az olasz csapat - mely négy éve a hazai rendezésű torinói olimpián öt aranyéremmel és hat bronzzal az éremtáblázat kilencedik helyén zárt - Vancouverben a 16. lett. A csapat egyetlen győzelmét Giuliano Razzoli szerezte meg férfi műlesiklásban.


Forrás: mti


Hír értékelése 5 szavazat alapján: 3.2

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

14:10
Madagaszkár angol természetfilm-sorozat
3/1. rész: a csodák szigete
2011.
a musort hd minoségben sugározzuk!
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(feliratozva a teletext 328. oldalán)
15:05
Koldus és királyfi (prince and pauper)
amerikai film
2000.
(feliratozva a teletext 328. oldalán)
16:40
A szövetség biblia vetélkedõ
korhatár: 6 éven aluliak számára nem ajánlott

Az M2 mai műsora