m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta

Híradó - Több mint internet!

Minden más > Lapát 

Afrika-kerülő vitorlásverseny magyar szervezésben

2010. március 03. 18:19


A mezőny Máltáról rajtol, a Szuezi-csatornán, majd a Vörös-tengeren halad végig, aztán Dél-Afrikát megkerülve a nyugati part mentén tér vissza a Földközi-tengerre

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Várhatóan jövő májusban indul útjára magyar szervezésben az első Afrikát megkerülő vitorlásverseny, amely kulturális célokat és segélyprogramokat is szeretne vállalni.

WING Asso Európa-bajnokság második nap - Vitorlázás - Németh Botond

Az Africa-Europe Challenge (AEC) nevű projekt szerdai hivatalos bemutatóján a két szervező, Gál József földkerülő vitorlázó és Kondricz Péter nemzetközi jogász elmondta: egy nemzetközi flottát próbálnak toborozni a nyílt nevezésű viadalra, és alapvetően nyílttengeri gyakorlattal bíró amatőr vitorlázók jelentkezését várják. Az AEC pontos menetrendjét június 1-jén hirdetik ki.

A hajók Máltáról vágnak neki az útnak, a Szuezi-csatornán, majd a Vörös-tengeren haladnak végig, aztán Dél-Afrikát megkerülve a nyugati part mentén térnek vissza a Földközi-tengerre. A mezőny a résztvevő afrikai országok állomásain - 18-20 megálló a terv - hét-tíz napot tartózkodik, s itt pályaversenyek mellett kulturális programokra is sor kerül.

WING Asso Európa-bajnokság második nap - Vitorlázás - Voodoo

Az AEC célja a vitorlázás mellett az Európai Unió és az Afrikai Unió kapcsolatának javítása, tekintettel arra is, hogy az esemény részben a magyar EU-elnökség ideje alatt zajlik.

Az elképzelések között szerepel egy gyermekprogram elindítása, iskolai testvérkapcsolatok kiépítése, továbbá turisztikai események létrehozása, az EU és az AU intézményrendszerének kölcsönös bemutatása.


Forrás: mti


Hír értékelése 2 szavazat alapján: 5.0

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

20:15
A DAL eurovízió 2012 - nemzeti döntõ
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
22:00
A zöld sárkány gyermekei magyar film
2010.
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(feliratozva a teletext 328. oldalán)
23:35
Sporthírek

Az M2 mai műsora