Muskó és Lovas nyerte az asztalitenisz ob-t
2010. március 07. 19:18
Muskó Péter a döntőben 4-2-re verte az előző három évben aranyérmes Jakab Jánost
Oldal nyomtatása
Szövegméret növelése
Szövegméret csökkentése
Egyesben Muskó Péter és Lovas Petra nyerte az asztaliteniszezők 93. országos bajnokságát a Marczibányi téri Ormai László Csarnokban.
A PEAC játékosa, Muskó szoros mérkőzéseken jutott el a fináléig: előbb Zombori Dávidot, majd Lindner Ádámot verte egyformán 4-3-ra. A döntőben aztán az előző három évben aranyérmes Jakab János nézett vele farkasszemet, de tőle sem ijedt meg, hamar 3-0-ra elhúzott. A címvédő ezután még visszakapaszkodott, két szettet begyűjtött, de a hatodik már ismét Muskóé lett, aki ezzel pályafutása során először diadalmaskodott a legrangosabb hazai egyéni versenyen.
A Postás SE-t erősítő Lovasnak tulajdonképpen a Li Bin elleni negyeddöntő jelentette a legnagyobb feladatot, a folytatásban ugyanis Kertai Rita és döntős riválisa, Pergel Szandra ellen is csupán egy-egy játszmát vesztett, így 2007 után megérdemelten szerezte meg második ob-elsőségét.
Muskó duplázott, hiszen Vitsek Ivánnal az oldalán a párosok viadalán sem talált legyőzőre, a nők hasonló versenyszámában pedig a Póta Georgina, Li Bin duó lett az első. Mindkét kettős sorozatban harmadszor nyert.
A Sidó Ferenc Kupáért kiírt ob vasárnapi eredményei:
férfi egyes:
negyeddöntő:
Jakab János (Lombard AC)-Kosiba Dániel (Wink AC) 4-2
Zwickl Dániel (PEAC)-Pázsy Ferenc (Wels) 4-2
Muskó Péter (PEAC)-Zombori Dávid (Kapfenberg) 4-3
Lindner Ádám (Celldömölk)-Pagonyi Róbert (Celldömölk) 4-1
elődöntő:
Jakab-Zwickl 4-1 (9, 11, -8, 7, 6)
Muskó-Lindner 4-3 (9, -8, 5, -7, -3, 10, 6)
döntő:
Muskó-Jakab 4-2 (9, 9, 9, -9, -6, 10)
férfi páros:
elődöntő:
Muskó, Vitsek Iván (PEAC, Oberwart)-Lindner, Fazekas Péter (Celldömölk) 3-2 (11, 4, -9, -11, 9)
Pagonyi, Gerold Gábor (Celldömölk, Ligist Don Bosco)-Zwickl, Kosiba 3-2 (3, -6, -5, 7, 9)
döntő:
Muskó, Vitsek-Pagonyi, Gerold 3-2 (3, -7, 6, -7, 3)
női egyes:
negyeddöntő:
Ambrus Krisztina (Soltvadkert)-Molnár Zita (Univer Kecskemét) 4-2
Pergel Szandra (Budaörs)-Braun Éva (BSE) 4-3
Kertai Rita (Postás SE)-Fazekas Mária (Saarlouis) 4-3
Lovas Petra (Postás SE)-Li Bin (Bad Driburg) 4-3
elődöntő:
Pergel-Ambrus 4-0 (6, 7, 10, 4)
Lovas-Kertai 4-1 (6, 5, -4, 7, 3)
döntő:
Lovas-Pergel 4-1 (13, -7, 8, 10, 3)
női páros:
elődöntő:
Braun, Iszajeva Anna (BSE)-Pergel, Lovas 3-2 (-9, 4, -8, 6, 9)
Póta Georgina, Li Bin (3 D Berlin, Bad Driburg)-Kertai, Molnár 3-0 (9, 9, 5)
döntő:
Póta, Li Bin-Braun, Iszajeva 3-2 (6, 8, -6, -9, 10)
Az ob egyben válogató volt a májusi, moszkvai csapat-világbajnokságra, a szakvezetők és a szövetség elnöksége egy-két héten belül dönt az utazó együttes összetételéről.