m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta

Híradó - Több mint internet!

Minden más > Jégkorong 

Bejut Miskolc a jégkorong ob I-be?

2010. március 08. 13:47


A Miskolc csapatának a következő három meccset három pontot érően kellene megnyerniük

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Már csak minimális esélye maradt a Miskolcnak, hogy bejusson a jégkorong ob I elődöntőjébe, míg az eldőlt, hogy a Dunaújváros végzett a középszakasz élén, így pályaelőnnyel várhatja a Vasas Bp. Stars elleni elődöntős párharcot.

A miskolciaknak elvileg mind a három hátralévő mérkőzésüket alapjátékidőben, azaz a maximális 3 pontot érően kellene nyerniük. Azért csak "elvileg", mert a borsodi együttesnek van egy óvása, amelyben a starsos Gergely Csaba játékjogosultságát kifogásolta. Ha a miskolciaknak adnak igazat, akkor a gárda nem 9, hanem 6 pontos hátrányban lesz az utolsó elődöntős helyért folyó versenyben a Ferencvárossal szemben.
 

Bármelyikük jut tovább, a versenykiírás szerint a címvédő Sapa Fehérvár AV19 lesz az ellenfele, amely pályahátránnyal kezd.

Az elődöntő-sorozat szombaton rajtol, a párharcok az egyik csapat harmadik győzelméig tartanak. A további játéknapok: március 14. és 16., szükség esetén március 17. és 18.

A középszakasz állása: 
1. és már győztes Dunaújvárosi Acélbikák.Docler 40 pont/16 mérkőzés
2. Vasas Bp. Stars 39/16
3. FTC Corner MoneyGram 20/15
4. Újpest 13/14
5. Miskolci Jegesmedvék 11/13
A hátralévő mérkőzések:
kedd: Újpest-Miskolc 18 ó
szerda: Miskolc-Újpest 18 ó
péntek: FTC-Miskolc 19 ó


Forrás: telesport.hu/mti


Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés