m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. május 21. hétfő, Konstantin

Híradó - Több mint internet!

Minden más > Kerékpár 

Armstrong szerint nehéz lesz legyőzni Contadort

2010. március 08. 17:52


"Harmincnyolc éves vagyok, ő 27, és évről évre jobb"

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Érdekes versengésre számít a címvédő Alberto Contadorral az idei Tour de France-on a korábbi hétszeres győztes Lance Armstrong. Az amerikai kerékpáros úgy véli: nehéz lesz megelőzni spanyol ellenfelét.
   

A francia körverseny történetének egyik meghatározó alakja az El País című spanyol lapban hétfőn megjelent interjúban úgy fogalmazott, hogy az életkor mindenképpen Contadornak kedvez.
   

"Harmincnyolc éves vagyok, ő 27, és évről évre jobb. Ezt én is látom, a közönség és ő maga is" - vélekedett a tavaly harmadik Armstrong. 
   

Az amerikai bringás a múlt héten hetedik lett a murciai körversenyen, és nem igazán volt meggyőző az időfutamban, ezzel együtt azt nyilatkozta a spanyol újságnak, hogy jobb versenyzőnek érzi magát, mint az elmúlt évben, amikor három és fél éves szünet után visszatért.
   

A két bringás tavaly egy csapatban, a kazah Asztanában kerekezett, azóta azonban szétváltak útjaik. Contador maradt, Armstrong viszont az amerikai RadioSchack alakulatban szerepel.


Forrás: mti


Hír értékelése 1 szavazat alapján: 3.0

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

21:40
Hacktion magyar akciófilm-sorozat, 2. évad
14. rész: a bukás
2012
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(feliratozva a teletext 111. oldalán)
22:35
Az ESTE
23:10
Aranymetszés (feliratozva a teletext 111. oldalán)

Az M2 mai műsora