m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta

Híradó - Több mint internet!

Minden más > Jégkorong 

Elutasították a miskolci hokisok óvását

2010. március 08. 21:07


A borsodi klub hétfő esti tájékoztatása szerint a másodfokon eljáró elnökség helyben hagyta az első fokon ítélkező fegyelmi bizottság határozatát

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

A Magyar Jégkorong Szövetség elnöksége elutasította a miskolciak óvását, melyet az egyik Vasas-játékos vélt jogosulatlan szereplése miatt adtak be.
   

A borsodi klub hétfő esti tájékoztatása szerint a másodfokon eljáró elnökség helyben hagyta az első fokon ítélkező fegyelmi bizottság határozatát. Eszerint a Vasas Bp. Stars nem hibázott, amikor a korábban felfüggesztett eltiltással sújtott csatár Gergely Csabát a négy vitatott ob I-es mérkőzésen szerepeltette.
   

A Miskolcnak még három mérkőzése van hátra a bajnokság középszakaszából, és csak akkor jut be az elődöntőbe, ha mindegyik találkozóját alapjátékidőben, azaz három pontot érően megnyeri, s pénteken, az FTC pályáján legalább négy góllal diadalmaskodik. Minden más esetben az FTC lesz elődöntős, és találkozik a címvédő Fehérvárral.
   

Az elnökség hétfőn foglalkozott a sérülésekkel járó verekedésekkel tarkított két múlt heti Dunaújváros-Vasas mérkőzéssel. Az élvonalbeli klubok egyetértettek abban, hogy a középszakaszt és a szombaton induló rájátszást sportszerű légkörben kell befejezni. Döntöttek a különféle durva sportszerűtlenségek új büntetési tételeiről, ezek szigorúbbak a mostanáig érvényben lévőknél.


Forrás: mti


Hír értékelése 1 szavazat alapján: 5.0

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

14:10
Madagaszkár angol természetfilm-sorozat
3/1. rész: a csodák szigete
2011.
a musort hd minoségben sugározzuk!
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(feliratozva a teletext 328. oldalán)
15:05
Koldus és királyfi (prince and pauper)
amerikai film
2000.
(feliratozva a teletext 328. oldalán)
16:40
A szövetség biblia vetélkedõ
korhatár: 6 éven aluliak számára nem ajánlott

Az M2 mai műsora