Harlem Globetrotters - A kosárlabda zsonglőrei
2010. március 09. 15:30
A Harlem Globetrotters legelső mérkőzését 1927. január 7-én játszotta, de akkoriban még "Saperstein's New York Globetrotters"-nek nevezték őket
Oldal nyomtatása
Szövegméret növelése
Szövegméret csökkentése
Az a csapat, aki évente több mint 300 mérkőzést játszik le, és az esetek 98 százalékában nyerni szokott, biztos, hogy nálunk sem fog csalódást okozni.
A Harlem Globetrotters legelső mérkőzését 1927. január 7-én játszotta, de akkoriban még "Saperstein's New York Globetrotters"-nek nevezték őket, a fiatal kosárladba-rajongó managerük, Abe Saperstein után. Ezt az első meccset 300 néző előtt játszották Hickleyben (Illinois, USA), és mindössze 75 dollár volt a bevételük. 1930-ban vették fel a Harlem New York Globetrotters nevet, azzal a szándékkal, hogy a fekete kultúra mekkájának számító Harlem majd további hírnevet biztosít a fekete játékosoknak. Két évvel később az ötödik születésnapjukat egy detroiti mérkőzéssel ünnepelték, ez volt az első alkalom, hogy egy nagyvárosban léphettek fel. Habár 1934-ben már túl voltak az ezredik meccsen, csak több évre rá kaptak meghívást a Nemzetközi Professzionális Kosárlabda bajnokságra. A legenda szerint ekkoriban kezdtek el humort vinni a játékba: egy alkalommal 112:5-re vezettek ellenfelükkel szemben, amikor bohóckodni kezdtek a pályán. A meccset megnyerték, s a közönség szívét is, akik nagy üdvrivalgással jutalmazták a mókás játékot. Ettől fogva minden alkalommal hozták a formájukat, és amint jól álltak a pontokkal, rögtön mókamesterekké vedlettek. 1948-ban egy álom vált valóra, amikor a Harlem Globetrotters 18 ezer néző előtt a Chicago-i Stadionban 61:59-re megverte a bajnok Minnesota Lakers-t. A csapat szinte szárnyakat kapott, s pályájuk hírnevükkel együtt egyenes nyílként száguldott felfelé: az 1948-as győzelmüket egy évvel később újra megerősítették a Lakers ellen, s 113 zsinórban megnyert meccsel bizonyították, hogy ők a világ egyik legjobb csapata.
A Harlem Globetrotters az 1950-es évektől végre eleget tehetett saját nevének (globetrotters = világutazók), és az amerikai turnék után átlépte az Atlanti-óceánt, amikor is Portugáliában, Svájcban, Angliában, Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban, Marokkóban és Algériában játszottak. Nem váratott sokat magára az első dél-amerikai turné sem, amelynek legmeghatóbb pillanata az a 50.000-es biztató tömeg volt, akik Rio De Janeiro-ban fogadták a csapatot, majd Berlinben, az Olimpiai Stadionban több mint 75 000 ember volt kíváncsi a Harlem játékára. Pillanatokkal a mérkőzés előtt egy helikopter szállt le a pályára, amelyből az 1948-as Olimpia hőse Jesse Owens lépett ki. A közönség 15 percig tapsolt Owens-nek. Ehhez képest a Castel Gandolfo-ban csak egyetlen egy ember előtt játszott a Harlem Globetrotters, ám ez nem visszaesést jelentett, sőt: az az egy ember XII. Pius Pápa volt. 1968-ban nevük második felét is beteljesítették a kosarasok, hiszen végre Harlemben léphettek pályára, most először.
Ahogy az a sikertörténetekben lenni szokott, hamarosan megcsörrent a telefon és a hollywoodi rendezők sora kérte fel a sztárcsapatot filmszerepekre, majd nem sokkal később már saját csillagjuk vírított a filmváros Boulevardján. A New York-i Világkiállítás megnyitója már elképzelhetetlenné vált a Harlem attrakciója nélkül. Televíziós szerződést kötöttek a legnagyobb amerikai tévétársasággal, az ABC-vel, hogy évente néhány mérkőzést felvehessenek, és azt világszerte sugározhassák.
Az, amit a Harlem Globetrotters képviselt a 70-es, 80as évek Amerikájában, messze túlmutatott a sportok iránti rajongáson, a szórakoztatás-éhségen és a kosárlabda mítoszán: az amerikai társadalomtörténet szerves elemévé vált. 1985-ben a Smithsonian Intézet Harlem kiállítást rendezett az amerikai Társadalomtörténeti Múzeumban, ahol nemcsak pályafutásukat és sikereiket mutatták be, de azt is, hogy hogyan segített lerombolni a kulturális és faji előítéletek néhány magas srác a kosárlabdájával. Az 1948-as meccs a chicagói Lakers csapat ellen a szakmai megmérettetésen túl azért is volt sorsdöntő, mert a csak fehérekből álló Lakersszel harcoltak egy olyan korban, ahol a bőrszín szerinti megkülönböztetés még mindennapos volt. A hidegháború idején a Berlinben tartott mérkőzés szintén nem a sportolók összecsapásának milyensége miatt volt izgalmas, hanem hogy olyan embereket hozott össze, hogy együtt szurkoljanak, akik elvileg ellenségek lettek volna.
A 90-es években sem csökkent a Harlem népszerűsége, s olyan megtiszteltetésben lehetett részük, minthogy 1997-ben Dél-Afrikába visszatérve Nelson Mandela 79-dik születésnapján játszhattak, illetve 2000-ben II. János Pál pápa elfogadta a felajánlott tiszteletbeli örökös tagságot. A nagy siker nem bódította el a srácok eszét, s a megkeresett pénzből szívesen adakoznak is: a turnék alatt, minden megtett mérföld után a Harlem 1 dollárt ad a Vöröskeresztnek.
A hivatásos játékosokból álló, feltűnően egyedi játékot játszó Harlem Globetrotters csapatát sokszor éri támadás, hogy nem is igazi kosárlabdát játszanak, s lényegesebbek a szórakoztató és a showelemek, mint maga a sport. Erre reakcióként mindig kihívják az éppen csúcson levő nemzeti csapatokat egy kis összecsapásra, hogy bebizonyítsák, ők játszva az ujjuk köré tekerik mindegyiküket. Pont azért jár az elismerés a harlemi kosárlabda-zsonglőröknek, mert megtalálták a kapcsot a kosárlabda és a komédia között, egyszerre nyűgözik le nézőiket technikai bravúrjaikkal és kitűnő humorérzékükkel.
A Harlem Globetrottersről számos film és dokumentumfilm készült már, talán az egyik legkiemelkedőbb a 2005-ös Harlem Globetrotters - A csapat, amely megváltoztatta a világot című ismeretterjesztő film, amely amellett, hogy elmeséli a csapat történetét, és bemutatja a leghíresebb játékosokat, bepillantást enged a kulisszatitkokba is.
Harlem történelem
1926
A Harlem Globetrotters legelső mérkőzését 1927. január 7-én játszotta, de akkoriban még "Saperstein's New York Globetrotters"-nek nevezték őket, a fehérbőrű, fiatal kosárlabda-rajongó menedzserük, Abe Saperstein után. Ezt az első meccset 300 néző előtt játszották Hickleyben (Illinois, USA), és mindössze 75 dollár volt a bevételük
1930
Ekkor vették fel a Harlem New York Globetrotters nevet, azzal a szándékkal, hogy a fekete kultúra Mekkájának számító Harlem majd további hírnevet biztosít a fekete játékosoknak.
1939
Habár már 1934-ben túl voltak az ezredik meccsen, csak ebben az évben kaptak meghívást a Nemzetközi Professzionális Kosárlabda bajnokságra. A csapat az első mérkőzésén még vereséget szenvedett a New York Rens-től.
1942
Reese “Goose” Tatum, az egyik eddigi leghíresebb Harlem játékos szerződik a csapathoz. Tehetsége és határtalan humora hamar a csapat vezetőegyéniségévé avatja. Az ő nevéhez fűződik a legtöbb klasszikus bohóckodás és mutatvány, amit később a többi csapattaggal fejlesztenek tovább. Ugyanekkor ír történelmet a szuper balkezes Bob Karstens is, aki az első fehér ember a Globetrottersben.
1948
Egy valóságos álom válik valóra, amikor majd 18.000 néző előtt 61-59-re megverik a bajnok Minnesota Lakers-t a chicagói stadionban. Itt kezdődött a gyorspasszos mester, Robert “Showboat” Hall karrierje, aki mint egy varázsló úgy tudta „eltüntetni” a labdát.
1951
Beindul a világturné. Rio De Janeiro-ban 50 ezer ember, Berlinben, az Olimpiai Stadionban 75 000 ember előtt játszottak. A Castel Gandolfo-ban ugyan csak egy ember előtt, de az az egy ember XII. Pius Pápa volt.
1964
A New York-i Világ Kiállítás megnyitóján a Harlem egy kanadai csapat ellen játszik, majd még ebben az évben Erzsébet királynő előtt játszik Londonban.
1968
A nevük ellenére még soha nem játszottak a New York-i feketék lakta vidéken. Ez az év hozza meg a legeslegelső mérkőzést Harlemben.
1973
A kosárlabda show közvetítéséért szinte versengeni kezdenek a televíziók. Végül az ABC-vel szerződik a csapat. Minden januárban játszott meccset felvesznek, és világszerte leadják.
1995
30-nál több országban közel 1,6 millió rajongó kíváncsi a Harlemre. Bécsben a világ lélegzet- visszafojtva nézi, ahogyan a Jabbar csapata megveri a Globetrotterst. Ezzel véget ér egy 8 829 meccses veretlenségi sorozat. Ez volt az első vereségük 1971. január 5-e óta.
1997
Nelson Mandela 79-ik születésnapján játszik a csapat. Szeptemberben, a Harlem Globetrotters szerződteti Dut Mayert Szudánból, aki a legmagasabb játékos a Harlem történetében. A csapat ekkor játszik harmadszorra, de a kommunizmus bukása óta először Oroszországban.
2000
A Harlem hetedik tiszteletbeli tagjává avatja II. János Pál pápát.
2002
Az egyik legismertebb amerikai gyorsétterem lánc a Harlem mögé áll, s nemzetközi szponzorként támogatja. A nagy siker viszont nem bódította el a srácok eszét, s a megkeresett pénzből szívesen adakoznak is: a turnék alatt, minden megtett mérföld után a Harlem 1 dollárt ad a Vöröskeresztnek.
Hír értékelése 6 szavazat alapján:
4.5
Hír értékelése:
értékelés mentése...