m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. május 21. hétfő, Konstantin

Híradó - Több mint internet!

Labdarúgás > BL és Európa Liga 

Kilőtték a Portót az Ágyúsok, a Bayernnek szerencséje (is) volt

2010. március 10. 11:14


Van Gaal szerint is döntőnek bizonyult Miroslav Klose müncheni lesgólja

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Az Arsenal a vártnál is magabiztosabban, fölényes győzelmet aratva biztosította helyét a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata között, míg a nyolcaddöntős program másik keddi párjában a Bayern München örülhetett annak, hogy veresége dacára tagja lett a negyeddöntős mezőnynek.

Nicklas Bendtner

A hazai csatatéren az első meccs után 1-2-ről startoló londoni Ágyúsoknál a sérülések miatt előtérbe került dán légiós, a pompás gólpasszokat kapott és egy büntetőt is értékesített Nicklas Bendtner garantálta a kellő "tűzerőt", s főszereplővé előlépve háromszor is bevette a története egyik legsúlyosabb vereségébe belefutó Porto kapuját. Az 5-0-t mégsem lehet csak azzal magyarázni, hogy nagyon rossz napot fogott ki a portugál alakulat. Ennél valódibb az az érv, hogy az Arséne Wenger irányította Arsenal játszott ragyogóan, szellemes és eredményes támadófutballal megörvendeztetve az Emirates Stadionba kilátogatókat, továbbá a tetszetős focira fogékony semleges nézőket. Akik olykor oktatófilmbe valóan pazar megoldásokat láthattak, elsősorban Andrej Arsavin és Samir Nasri jóvoltából. 

"Ellenőrzésük alatt tartották a mérkőzést, nagyon jól játszottak, ezzel együtt nem érdemeltünk ilyen súlyos vereséget" - összegzett szomorúan a portugálok szakvezetője, Jesualdo Ferreira. 

Firenzében szintén 2-1-ről vágtak neki a kilencven percnek a csapatok, s a londoni forgatókönyvhöz hasonlatosan ott is gyorsan ledolgozta hátrányát a vendéglátó együttes. Sőt 54 perc után, a 2-0-val már továbbjutásra állt a Fiorentina. Csakhogy a Bayern München ezúttal is bizton támaszkodhatott "hagyományaira": egyfelől Fortuna vissza-visszatérő segítségére, másfelől arra, hogy egy német csapat sosem adja fel, s a küzdőképesség többnyire kifizetődik. Így történt most is: a szépítést (1-2) követően még 1-3 után is volt annyi erejük - és szerencséjük is - a bajoroknak, hogy 2-3-ra alakítsák az eredményt, ami végül az ő továbbjutásukat eredményezte az olasz dörzsöltséget fura módon ezúttal mellőző, a kétgólos vezetést kétszer is nagyvonalúan elpazaroló itáliai alakulattal szemben. 

Fiorentina-DVSC - Cesare Prandelli

Cesare Prandelli, a firenzeiek mestere a keddi mérkőzést követő sajtótájékoztatón is még sajátos módon azon kesergett, milyen kár volt azért a lesgólért, amivel az első összecsapást elbukták Münchenben. A visszavágóról ugyanakkor nem nagyon beszélt, inkább arra fektette a hangsúlyt, hogy emelt fővel búcsúzhatnak a BL-től: "Büszkék lehetünk rá, hogy a Bajnokok Ligájában nyolc mérkőzésünkből hatot megnyertünk" - mondta Prandelli csapatáról, amely a Debrecen csoportját megnyerve jutott tovább.

Louis van Gaal - Mainz-Bayern

A győztesek nagyvonalúságával reagált diadalukra a Bayern holland vezetőedzője, Louis van Gaal, aki rokonszenvéről biztosította a Fiorentinát: "Megértem, milyen nehéz lehet nekik elfogadni, hogy ily módon estek ki. Az a bizonyos müncheni lesgól döntőnek bizonyult."


Forrás: mti


Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

21:40
Hacktion magyar akciófilm-sorozat, 2. évad
14. rész: a bukás
2012
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(feliratozva a teletext 111. oldalán)
22:35
Az ESTE
23:10
Aranymetszés (feliratozva a teletext 111. oldalán)

Az M2 mai műsora