2010. augusztus 01. vasárnap, Boglárka

Híradó - Több mint internet!

Labdasportok > Kosárlabda 

Rátgéber táborvezető lesz

2010. március 10. 12:47


A tavaly Európa legjobb edzőjének választott szakemberr Baján szervez kosártábort júliusban

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Nemzetközi kosárlabdatábort szervez gyerekeknek és kollégáknak Baján júliusban Rátgéber László, akit tavaly Európa legjobb edzőjének választottak.

Rátgéber László

A volt szövetségi kapitány - aki a Szpartak Moszkva női csapatával megnyerte az Euroliga 2009-es kiírását - és stábja a Sugovica partján, a Petőfi-szigeten foglalkozik a 12-18 éves fiúkkal és lányokkal, illetve tanulni vágyó szaktársaival kétszer egy héten át.

"Az európai elit edzői bizottság tagjaként többször is hallottam, hogy nincs megfelelő szintű trénerképzés, ennek érdekében már két összetartást is vezettem Szlovéniában a FIBA Europe megbízásából - mondta a távirati irodának Rátgéber. - Az első magyarországi táborban az edzőtovábbképzés mellett a kicsiket is oktatjuk majd, ami persze több lesz egyszerű gyermekmegőrzőnél. Várunk diákokat Oroszországból, Olaszországból, Szlovéniából de még Törökországból is, és 15 fős csoportokban, valamint egyénileg is foglalkozunk majd velük."

A gyakorlásokat olyan szakértők vezetik majd, mint Meszlényi Róbert, Tapodi Péter vagy a pécsi csapatkapitány Iványi Dalma, de besegít a család is a mesteredző felesége, a 125-szörös válogatott Csák Magdolna és húga, a testnevelőtanár Rátgéber Edit révén.

Rátgéber László

"Külön szeretnék köszönetet mondani Révfy Zoltán bajai polgármesternek, aki három sportcsarnok mellett uszodát és kollégiumot is a rendelkezésünkre bocsát, ráadásul öt kosárpálya épül hamarosan a Petőfi-szigeten - tette hozzá Rátgéber. - Együttműködési szerződést kötünk a szövetséggel is, a gyerekek pedig fejenként 45 ezer forintért tölthetnek el egy hetet a táborban, teljes ellátással."


Forrás: mti


Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

05:45
Hajnali gondolatok
05:50
Ma reggel
08:00
Híradó

Az M2 mai műsora