m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. május 21. hétfő, Konstantin

Híradó - Több mint internet!

Labdarúgás > BL és Európa Liga 

Beckham is kevés volt a Manchester ellen, Ronaldóék is elvéreztek

2010. március 10. 22:35


Kiesett a Real, Manchesterben is kikapott a Milan

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

A Manchester United idegenbeli 3-2-es sikere után hazai pályán is legyőzte az AC Milant, így könnyedén jutott a negyeddöntőbe.
 

David Beckham - Fotó: Berta István

A Vörös Ördögök legjobbja a mostani négygólos diadal alkalmával is Wayne Rooney volt, aki a mindkét találkozón két gólt szerzett.
    

Real Madrid sorozatban hatodszor bukott el a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében: a királyi gárda egygólos idegenbeli vereségét követően szerdán hazai környezetben döntetlent ért el az Olympique Lyon ellen, így ismét búcsúzott a legjobb 16 között.
   

A franciák kissé megilletődötten kezdték a találkozót, a Real pedig ezt kihasználva Ronaldo találatával előnyhöz jutott, azonban a második játékrészben a vendégek egyenlítettek. A lyoniak a hátralévő időben sikeresen védekeztek, így szertefoszlatták a spanyol klub szimpatizánsainak azon álmát, hogy az idén a Santiago Bernabeu Stadionban sorra kerülő döntőn érdekelt lesz a csapatuk. A Real története során még soha nem tudott nyerni az Olympique Lyon ellen.

Cristiano Ronaldo
 

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:
    Manchester United (angol)-AC Milan (olasz) 4-0 (1-0)
    gól: Rooney (13., 46.), Park (59.), Fletcher (87.)
    Továbbjutott: a Manchester United, kettős győzelemmel, 7-2-es összesítéssel.

    Real Madrid (spanyol)-Olympique Lyon (francia) 1-1 (1-0)
    gól: Ronaldo (6.), illetve Pjanic (75.)
    Továbbjutott: az Olympique Lyon, 2-1-es összesítéssel


Forrás: mti - Fotók: Berta István


Hír értékelése 11 szavazat alapján: 3.7

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

21:40
Hacktion magyar akciófilm-sorozat, 2. évad
14. rész: a bukás
2012
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(feliratozva a teletext 111. oldalán)
22:35
Az ESTE
23:10
Aranymetszés (feliratozva a teletext 111. oldalán)

Az M2 mai műsora