m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta

Híradó - Több mint internet!

Labdarúgás > Magyar foci 

Folytatódik a Vidi és a Loki versenyfutása

2010. március 11. 11:39


A debreceniekre és a fehérváriakra is kötelező feladat vár a Soproni Liga 18. fordulójában

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

A Soproni Liga 18. fordulójában tovább folytatódhat a címvédő Debrecen és az éllovas Videoton versenyfutása a bajnoki címért, ezúttal mindkét együttes kötelező feladat előtt áll.

Soproni Liga logo

A fehérváriak szombat délután azt a Pápát fogadják, amelyet a Debrecen az előző játéknapon 5-1-re győzött le idegenben, így Mezey György tanítványainak is egyértelműen meg kell szerezniük a három pontot.

A hajdúsági alakulat a kiesés elől menekülő Honvédot látja vendégül, a két csapat szerdán a Ligakupában már tartott egy főpróbát, akkor a Loki 2-1-re győzött.

A forduló nyitómérkőzésén a Ferencváros a Nyíregyházát fogadja, a zöld-fehér szurkolók három hazai zártkapus mérkőzés után térhetnek vissza az Albert Stadionba. 

A játéknapot az Újpest és a Diósgyőr párharca zárja, mindkét együttes első tavaszi pontjait szeretné megszerezni.

A 18. forduló programja:
péntek:
Ferencváros-Nyíregyháza Spartacus, 19 ó, v.: Kassai

szombat:
MTK Budapest-Szombathelyi Haladás, 14:30 ó, v.: Oláh
Paksi FC-Vasas 14:30, v.: Bede
Videoton FC-Lombard Pápa 15, v.: Fábián
Kaposvári Rákóczi-ZTE FC 16, v.: Takács
Győri ETO FC - Kecskeméti TE-ERECO 16, v.: Veizer
DVSC-TEVA - Budapest Honvéd 17:30, v.: Andó-Szabó 

vasárnap:
Újpest FC-Diósgyőri VTK 17:30 ó, v.: Bognár

A Soproni Liga állása > > >


Forrás: mti


Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

15:05
Koldus és királyfi (prince and pauper)
amerikai film
2000.
(feliratozva a teletext 328. oldalán)
16:40
A szövetség biblia vetélkedõ
korhatár: 6 éven aluliak számára nem ajánlott
17:35
Gasztroangyal eszik, iszik, sosem alszik...
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(feliratozva a teletext 328. oldalán)

Az M2 mai műsora