m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta

Híradó - Több mint internet!

Technikai sportok > Forma-1 

Sutil a leggyorsabb, Schumacher tizedik az első szabadedzésen

2010. március 12. 10:32


A szahíri pályán a kétszeres világbajnok, spanyol Fernando Alonso érte el - Ferrarijával - a második leggyorsabb köridőt

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Adrian Sutil, a Force India német pilótája volt a leggyorsabb pénteken a 2010-es Forma-1-es idény nyitánya, a Bahreini Nagydíj az első szabadedzésén.
   

A szahíri pályán a kétszeres világbajnok, spanyol Fernando Alonso érte el - Ferrarijával - a második leggyorsabb köridőt.
   

Robert Kubica, a Renault lengyel versenyzőjéé volt a harmadik eredmény, őt a tavalyi, mogyoródi súlyos sérüléséből felépült brazil Felipe Massa (Ferrari), illetve két mcLarenes brit pilóta, a címvédő Jenson Button és az egy évvel korábban győztes Lewis Hamilton követte.
   

A hároméves szünet után visszatért hétszeres világbajnok német Michael Schumacher a tizedik időt autózta Mercedesével.
   

A valós erősorrendről az első körözés természetesen még nem sokat árul el, az első komolyabb támpontot a szombati időmérő adhatja majd meg. 
   

Az első szabadedzés sorrendje:
    1. Adrian Sutil (német, Force India) 1:56.583 perc
    2. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:56.766
    3. Robert Kubica (lengyel, Renault) 1:57.041
    4. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:57.055
    5. Jenson Button (angol, McLaren) 1:57.068
    6. Lewis Hamilton (angol, McLaren) 1:57.163
    7. Vitantonio Liuzzi (olasz, Force India) 1:57.194
    8. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:57.199
    9. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 1:57.255
    10. Michael Schumacher (német, Mercedes) 1:57.662
    11. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) 1:57.722
    12. Nico Hülkenberg (német, Williams) 1:57.894
    13. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:57.943
    14. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso) 1:58.399
    15. Rubens Barrichello (brazil, Williams) 1:58.782
    16. Vitalij Petrov (orosz, Renault) 1:58.880
    17. Pedro de la Rosa (spanyol, Sauber) 2:00.250
    18. Kobajasi Kamui (japán, Sauber) 2:01.388
    19. Timo Glock (német, Virgin) 2:03.680
    20. Heikki Kovalainen (finn, Lotus) 2:03.848
    21. Jarno Trulli (olasz, Lotus) 2:03.970
    22. Lucas di Grassi (brazil, Virgin), Bruno Senna (brazil, Hispania), Karun Chandhok (indiai, Hispania) idő nélkül
   

A további program:
    péntek:
    2. szabadedzés 12 ó
    szombat:
    3. szabadedzés 9 ó
    időmérő edzés 12 ó
    vasárnap:
    futam 13 ó


Forrás: mti


Hír értékelése 3 szavazat alapján: 3.3

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

23:35
Sporthírek
23:45
Eric Clapton - Crossroads 2010 (eric clapton - crossroads 2010)
angol koncertfilm
2010.
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
01:36
Mûsorzárás

Az M2 mai műsora