m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta

Híradó - Több mint internet!

Minden más > Lovassportok 

Hazai nagyágyúk fogtak össze Overdose sikeréért

2010. március 12. 17:58


Az EUROINVEST, a KÖZGÉP, a Mol és az OTP Bank 200 millió forintot fizetett be az Overdose Vagyonkezelő Kft.-be

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Overdose sikere érdekében megalakította, pontosabban átalakította az Overdose Vagyonkezelő Kft.-t a CIG Pannónia Életbiztosító, az EUROINVEST, a KÖZGÉP, a Mol és az OTP Bank - jelentette be Járai Zsigmond, a CIG felügyelő bizottságának elnöke.

Sztárként fogadták Overdose-t Hoppegartenben

Az Overdose Vagyonkezelő Kft. januárban alakult, egyetlen apportált vagyona a 1,5 milliárd forintra értékelt versenyló, ami eszmei érték - közölte Mikóczy Zoltán, a versenyló tulajdonosa.

Járai Zsigmond elmondta: az Overdose Vagyonkezelő Kft. 400 millió forinttal alakult, ennek 50 százalékát, 200 milliót fizetett ki a most betársult öt vállalkozás, amelyek egyenként 10-10 százalékos tulajdonrészt szereznek. Hozzátette, hogy az öt vállalkozás a most befektetett összegen kívül egyéb módon is hozzájárul Overdose szponzorálásához.

Sztárként fogadták Overdose-t Hoppegartenben

A megállapodás szerint Overdose csak magyar színekben indulhat, a versenyló promóciós és reklámjoga a tulajdonosokat illeti. Overdose tartását és versenyeztetését Mikóczy Zoltán fizeti, és Mikóczyt illeti meg a versenydíj-bevétel is.

A megállapodás végül rögzíti: a tulajdonosok között egyhangú szavazat szükséges a ló átruházásához, reklámjogának harmadik fél számára történő értékesítéséhez.

Sztárként fogadták Overdose-t Hoppegartenben

Mikóczy Zoltán Overdose idei programjáról elmondta: egy-két felvezető májusi verseny után az angol Royal Ascot-i derbi megnyerése a cél. Az elképzelés szerint az extraklasszis belga Cristophe Soumillon zsoké lovagolja majd a magyar csodalovat.

A reformkor szellemét idézve, "társulj és fogj össze magyar az ország érdekében" jegyében állt össze az itt jelenlevő öt társaság - mondta Demján Sándor, a VOSZ elnöke, az EUROINVEST Zrt. elnöke. Hozzátette: nem a közvetlen profitszerzés indokolja a befektetést, hanem Magyarország értékeinek megőrzése.

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója és Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese egyaránt arról beszélt, hogy fontos nemzeti célokért érdemes összefogni, anyagi áldozatot is hozni. Wolf László emlékeztetett arra is, hogy az OTP Bank évek óta támogatja a lovassportot.


Forrás: mti


Overdose hamarabb visszatérhet, mint gondoltuk volna!
A ragasztott patkó bevállt a csodalónál

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

20:15
A DAL eurovízió 2012 - nemzeti döntõ
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
22:00
A zöld sárkány gyermekei magyar film
2010.
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(feliratozva a teletext 328. oldalán)
23:35
Sporthírek

Az M2 mai műsora