m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. május 21. hétfő, Konstantin

Híradó - Több mint internet!

Labdasportok > Tenisz 

Szávay kiesett!

2010. március 16. 08:03


A magyar teniszező vereséget szenvedett az Indian Wells-i tenisztorna harmadik fordulójában

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Szávay Ágnes vereséget szenvedett - három szettben, 2 óra 9 perc alatt - a spanyol Carla Suárez Navarrótól a 4,5 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i tenisztorna harmadik fordulójában.
   
A magyar játékos honlapja szerint pályafutásuk első összecsapása sorozatban nyolc brékkel kezdődött. Az "átkot" Suarez Navarro törte meg, majd Szávay 4:5-nél sem tudta hozni az adogatását, így 6:4-re a spanyol nyerte az első játszmát.
   
A Vasas játékosának a második szett elején sem ment a szerva - a rivális 2:0-ra elhúzott -, ám ezután "feltámadt", és nemsokára már nála volt az előny. A fordulópontot követően már nem vesztett gémet a szettben, és 6:3-ra hozta a második játszmát.
   
A döntő szett szintén 2:0-ás spanyol előnnyel indult, majd az ellenfél kettős brékelőnybe került. Innen Szávay már nem tudott fordítani, így az előző körben az első helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecovát búcsúztató Suarez Navarro jutott a nyolcaddöntőbe.

Eredmény:

    nők:

    3. forduló (a 16 közé jutásért):
    Szávay Ágnes (27.)-Carla Suarez Navarro (spanyol) 4:6 6:3 1:6


Forrás: hirado.hu/MTI


Hír értékelése 10 szavazat alapján: 3.3

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

22:35
Az ESTE
23:10
Aranymetszés (feliratozva a teletext 111. oldalán)
00:10
Múlt-kor történelmi magazin
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott

Az M2 mai műsora