m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta

Híradó - Több mint internet!

Labdarúgás > BL és Európa Liga 

Negyeddöntős az Inter és a CSZKA Moszkva

2010. március 16. 22:40


Az Internazionale és a CSZKA Moszkva jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe a keddi nyolcaddöntős párharcokból

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Londonban az első félidő izgalommentes, helyzet és gól nélküli játékot hozott, ami az első meccsen 2-1-re győztes vendégeknek, a korábbi sikerei helyszínére ellenfélként először visszatérő Jose Mourinho edző tanítványainak kedvezett. A fordulás után lényegesen élvezetesebbé vált a játék, az első negyedórában a Chelsea "nyomott", majd az Inter következett, utóbbinak nagy helyzetei is voltak, ám Eto,o, Milito és Pandev is hibázott. A játékrész második felétől egyértelműen az Inter akarata érvényesült, s alig több mint tíz perccel a vége előtt Sneijder sokadik szenzációs kiugratását követően Eto,o a kapuba lőtt, ezzel eldöntötte a továbbjutást. A Chelsea ráadásul tíz emberrel fejezte be a meccset, mivel Drogbát törlesztésért kiállították.
   

Sevillában a Kassai Viktor vezette találkozó nyitó 45 percének a hajrájáig nem sok minden történt, ekkor azonban gyors gólváltás következett, a moszkvaiak vezető találatára a spanyolok szinte azonnal válaszoltak, így a szünetben hosszabbításra álltak a felek. A folytatásban hamar nagy bajba került a Sevilla, Honda tíz perc elteltével ismét vezetéshez jutatta a CSZKA-t, ennek nyomán már két gólra lett volna szükség a spanyol továbbjutáshoz. Ezzel szemben a hazaiak egyszer sem tudtak kapuba találni.
   

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:
    Chelsea (angol)-Internazionale (olasz) 0-1 (0-0)
    gól: Eto,o (79.)
    kiállítva: Drogba (87. Chelsea)
    Továbbjutott: Internazionale, kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel

    Sevilla (spanyol)-CSZKA Moszkva (orosz) 1-2 (1-1)
    g: Perotti (41.), illetve Necid (39.), Honda (55.)
    Tj.: CSZKA Moszkva, 3-2-es összesítéssel
 


Forrás: mti


Hír értékelése 5 szavazat alapján: 4.8

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

15:05
Koldus és királyfi (prince and pauper)
amerikai film
2000.
(feliratozva a teletext 328. oldalán)
16:40
A szövetség biblia vetélkedõ
korhatár: 6 éven aluliak számára nem ajánlott
17:35
Gasztroangyal eszik, iszik, sosem alszik...
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(feliratozva a teletext 328. oldalán)

Az M2 mai műsora