m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. május 21. hétfő, Konstantin

Híradó - Több mint internet!

Minden más > Vancouver 2010 > Puttony 

Lehullott a második fej is az orosz sportvezetésben

2010. március 18. 17:53


Orszország minden idők legrosszabb szereplését produkálta a téli olimpián

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Lemondott posztjáról Gennagyij Aljosin orosz sportminiszter-helyettes. Ő a második magas rangú sportvezető az országban, aki a sikertelen vancouveri olimpiai szereplés miatt távozott. Aljosin többek között az élsport felelőse volt a minisztériumban.

Vancouveri Téli Olimpia záróünnepsége

Március 3-án Leonyid Tyjagacsov, az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke jelentette be lemondását, miután két nappal korábban Dmitrij Medvegyev államfő azt mondta: a sportvezetők vagy távozzanak, vagy meneszteni kell őket.

Az olimpián Oroszország - története eddigi legrosszabb ötkarikás szereplésével - összesen 15 érmet szerzett, de csak három aranyat, s ezzel az éremtáblázat 11. helyén végzett. A játékok előtt 40 érem megszerzését, az éremtáblázaton pedig az első háromba kerülést célozta meg a sportvezetés.


Forrás: mti


Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

23:10
Aranymetszés (feliratozva a teletext 111. oldalán)
00:10
Múlt-kor történelmi magazin
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
00:40
Zöld Tea ökomagazin

Az M2 mai műsora