Világbajnoki pontok és balszerencse Zolderben
2010. június 22. 09:11
Michelisz Norbi az állórajt során - ismét - beragadt...
Oldal nyomtatása
Szövegméret növelése
Szövegméret csökkentése
Michelisz Norbert a Túraautó Világbajnokság (WTCC) zolderi versenyhétvégéjén mindkét futamon a hetedik helyre hozta be autóját, így némi balszerencsével övezve ismét értékes világbajnoki pontokat szerzett, s ezzel átvette a vezetést az újoncok számára rendezett Rookie Challenge-en.
Az előzetes találgatásokkal ellentétben Gabriele Tarquini nem kapott rajthelybüntetést, így megőrizhette pole pozícióját. Ez egyben azt is jelentette, hogy Michelisz Norbert a hatodik helyről rajtolhatott a vasárnapi első futamon.
A repülőrajtot követően Michelisz Norbert visszaesett a nyolcadik helyre, az élen pedig Gené átvette a vezetést Tarquinitől. A második körre a magyar tehetség javítani tudott, és feljött a hatodik helyre, Huff azonban sikeresen megelőzte a hímesházi pilótát.
A holland Coronel folyamatosan támadta Norbit, azonban a Zengő-Dension Team versenyzője meg tudta védeni pozícióját, majd az ötödik körre el is szakadt üldözőjétől. A 13 körös első verseny félidejében Gené, Tarquini és Muller állt az élen, míg Michelisz Norbi a hetedik helyen állt.
A BMW-s Priaulx lendületet szerzett, és Coronelt megelőzve üldözőbe vette a magyar tehetséget. Michelisz Norbi azonban kiváló versenyzéssel tartani tudta a távolságot a brit versenyző előtt.
Két körrel a vége előtt Priaulx nagyon megindult, azonban a felálláson már nem tudott változtatni, így a dobogóra sorrendben Gené (+25 pont), Tarquini (+18 pont) és Muller (+15 pont) állhatott fel. Michelisz Norbi a legjobb újoncként a hetedik helyen (+6 pont) ért célba, így a fordított rajtrács elvének köszönhetően a második helyről rajtolhatott a második versenyen.
Michelisz Norbi az állórajt során - ismét - beragadt, így számos pozíciót vesztve visszacsúszott a nyolcadik helyre, míg az élen Priaulx, Huff és Monteiro autózott. Az ötödik körre az újonc Barth megelőzte Hernandezt, és üldözőbe vette a magyar pilótát, azonban a hatodik körben a svájci versenyző kicsúszott, így leszakadt a magyar versenyzőről.
A 13 körös verseny feléhez érve az élen számottevő előnyt autózott ki Priaulx, őt változatlanul Huff és Monteiro követte. Az utolsó előtti körben Tarquini és Farfus nagy csatát vívott, melynek Michelisz Norbi lett a győztese, aki Farfust megelőzve feljött a hetedik helyre.
Az utolsó körben úgy tűnt, a magyar pilóta meg tudja előzni az olasz világbajnokot is, azonban ez nem sikerült, így végül legjobb újoncként a hetedik helyre (+6 pont) hozta be az autót. Az élen nem történt meglepetés, sorrendben Priaulx (+25 pont), Huff (+18 pont) és Monteiro (+15 pont) állhatott fel a dobogóra.
A világbajnokságot jelenleg Yvan Muller vezeti 123 pontjával, őt Priaulx (103 pont) és Tarquini (102 pont) követi. Michelisz Norbert 26 pontjával a 11. helyen áll, míg az újoncok számára rendezett Rookie Challenge-en az élre állt.