m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. május 22. kedd, Júlia, Rita

Híradó - Több mint internet!

Labdarúgás > FIFA 2010 - Focivébé > Szeretem a focit 

Az angol válogatott megérdemelte a bukást

2010. június 30. 09:21


A Daily Telegraph újságírója szerint az angolok akkor is kiestek volna, ha Lampard gólját megadják; a tudósító a klasszisokat hiányolja a csapatból

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

A válogatott megérdemelte a bukást. Az a helyzet, hogy az angol válogatott egyetlen dél-afrikai mérkőzésen sem bizonyította, hogy a világ legjobb nyolc csapata között lenne a helye - nyilatkozta Rory Smith, az angol Daily Telegraph újságírója a Nemzeti Sportnak.

A zsurnaliszta szerint a válogatott játéka unalmas volt, öreguras stílussal, ráadásul a taktikai intelligencia a nullához közelített. Mint mondta, Angliának nincs elég világklasszisa, hogy megvalósítsa nagyra törő terveit.

Ellenben Brazíliával és Argentinával, ahol rengeteg a klasszis játékos, akik viszik a csapatot előre.

Rory Smith nem tulajdonít túl nagy jelentőséget annak, hogy nem adták meg Lampard szabályos gólját. "Változtatott volna a mérkőzés forgatókönyvén, de csak ezért még nem nyertük volna meg a mérkőzést, akkor sem, ha a németeket nyilván megzavarta volna a villámgyors egyenlítés" - tette hozzá.


Forrás: telesport.hu/nemzetisport


Hír értékelése 6 szavazat alapján: 3.7

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

16:45
Úszó Európa-bajnokság 2012 élõ közvetítés debrecenbõl
18:30
Maradj talpon! korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
19:30
Híradó (feliratozva a teletext 111. oldalán!)

Az M2 mai műsora