Janika nyerte a Veszprém Ralit
2010. július 18. 16:18
Ifj. Tóth János mögött az eddig százszázalékos Aschenbrenner György végzett a második helyen
Oldal nyomtatása
Szövegméret növelése
Szövegméret csökkentése
Ifj. Tóth
János nyerte a Veszprém-ralit, az országos bajnokság ötödik
futamát. A hétszeres abszolút bajnok pilóta mögött az eddig
százszázalékos Aschenbrenner György végzett a második helyen és Turi
Tamás lett a harmadik.
A kétnapos viadalra az első osztályban összesen hetven pilóta és
navigátora nevezett. Szombaton két gyorsasági szakaszt bonyolítottak
le és 26 km-t tettek meg a versenyzők, míg vasárnap hét mért szakasz
volt (az össztáv 73,20 km).
"Nagyon örülök a
sikernek, persze egy kis szerencsém is volt -
mondta az MTI-nek győzelme után a Peugeot 207 S2000-et irányító
pilóta. - A mai napot az ötödik helyről kezdtük, így azután az
előttünk haladó versenyzők egy kissé 'takarították' az utat. Az autó
nagyszerű volt: kifejezetten az ilyen bukkanós, nehéz terepre
termett, s mi ki is tudtuk használni ezt. Ami a bajnokságot illeti,
Asi nagyon elhúzott, már óriási előnye van. Persze a raliban minden
megtörténhet, meg az ellenkezője is. A Borsod-ralin, augusztusban
majd meglátjuk."
Végeredmény:
1. ifj. Tóth János (Peugeot 207 S2000) 1:01:11.5 ó
2. Aschenbrenner György (Mitsubishi Lancer EVO IX) 1:01:43.8
3. Turi Tamás (Mitsubishi Lancer EVO IX) 1:02:12.9
Hír értékelése 2 szavazat alapján:
5.0
Hír értékelése:
értékelés mentése...