Végnapjait éli az ősi sport?
2010. július 19. 15:15
A szumó az utóbbi két évben botrányoktól hangos: verekedések, drog, bunda, maffia, gyilkosság
Oldal nyomtatása
Szövegméret növelése
Szövegméret csökkentése
Még csak túlzónak sem nevezhető az az új keletű tézis, amely szerint amit a japánok kétezer év alatt felépítettek a szumóban, azt most két év alatt lerombolták. Merthogy tényleg botrányt botrány követ a távol-keleti ország ősi nemzeti sportjában, amely évszázadokon át őrizte a világi és a sintoista vallási értékeket, védte a hagyományait, ápolta tántoríthatatlanul az erkölcsöt, joggal állítva odahaza és külföldön is példaképnek a szumóbirkózókat mint a tisztesség, a becsület, a sportszerű életmód kiemelkedő harcosait az ifjabb és idősebb korosztályoknak egyaránt. Hát ennek mára vége, az egészen nyilvánval.
A változatlanság évszázadai után az egyik első nagy és kétségtelenül hatalmas kihívást jelentő újdonság az addig szigorúan japán felségterületnek számító szumó "felvizeződése" volt. Megjelentek az első külföldi fecskék, majd szép sorjában érkeztek a szigetországtól egyre messzebbre eső térségekből is a versenyzők, akik sportszakmailag, meg alighanem a közerkölcsöket illetően is jelentős változásokat, ha úgy tetszik: erjedést indítottak el a japán szumóban. Például azzal, hogy az addig legyőzhetetlennek hitt nagy bajnokokat, a jokozunákat is legyőzték, és mire észbe kaptak a vendéglátók, már azt láthatták: a vendégek ülnek a trónon.
Ez áll a jelenre is. Ha nem is emberemlékezet óta, de jó ideje csak külföldi nagybajnokai vannak a szumónak, japán még a versenyzői rangsor második-harmadik vonalában is alig akad, főleg kiemelkedő tudású. A fő helyeket pedig mongolok foglalják vagy foglalták el. A pontosítás azért kell, mert a két mongol jokozuna közül az elsőt, Aszasórjút - a folytatódó sportági erózió biztos jeleként - kiakolbólították; bár hivatalosan visszavonult, mindenki tisztában van azzal, hogy kényszerű választás volt ez a bajnok részéről. Neki már korábban is akadtak ütközései a JSA, a Japán Szumószövetség vezérkarával, elsősorban a klasszikus értékrendet felborító, deviánsnak minősített magatartása - például kétségtelen arroganciája, nagyképűsködése, ennél fogva jokozunához méltatlan viselkedése - miatt. De felróttak neki - bizonyíthatatlanságból fakadóan következményekkel nem járó - bundavádakat is.
Az utóbbiaknál persze nem egyedül ő lett volna a "hunyó", hiszen a rossznyelvek szerint jó néhány éve előfordulnak már megbeszéléses meccsek, magyarul bundák is a japán szumóban. Aszasórjú kihágásai végül egy általa keltett skandalummal értek véget, méghozzá örökre: ez év elején részegen randalírozott egy tokiói éjszakai bárban, verekedésbe keveredett, amelynek lezárásaként egy embernek eltörte az orrát. Ebből a slamasztikából már nem tudott kimászni, maradt a kényszernyugdíj, igaz, méretes bánatpénzzel tálalva.
Így aztán egyetlen - szintén mongol - jokozunája maradt a sportágnak versenyzői nevén Hakuhó személyében. Ő eddig megúszta az "idegenekkel" szembeni támadásokat. Mindig is óvakodott, és távol tartotta magát a balhéktól; igyekszik a szumós szabályok szellemében élni, nem úgy, mint néhány európai, pontosabban orosz versenyzőtársa, aki tavaly feketítette be - vagy tovább - a szumót drogügyével.
A marihuánázóknak menniük kellett, de a múlt év nemcsak a külföldiek botrányaitól volt hangos, hanem bizony a japánok is hozzátették a magukét. A legsúlyosabb esetnél az egyik versenyzőképző istállóban vertek meg egy tanulót úgy, hogy a kegyetlen fenyítés következtében sérüléseibe belehalt. Ez sem maradhatott titokban, egyszersmind következmények nélkül: az iskolamester hatévi börtönt kapott, segédeit is elítélték, de ez a - nevén nevezve: - gyilkosság már nem csupán a sportág drámai megbetegedésének "internacionalizálódását" mutatta, hanem egyértelművé tette: roppant nagy a baj. És most még nagyobb.
Jakuzaszálak
A legfrissebb botrány július elején robbant ki az egyik hetilap hathatós közreműködésével. A Sincsó leleplezése nyomán derült fény arra, hogy a JSA mintegy 700 tagjának durván egytizede aktív résztvevője az illegális sportfogadásoknak. A szerencsejátékok tiltott űzésében élen járt a jelen egyik legmagasabban jegyzett japán szumósa, a jokozuna utáni második rangfokozatot jelentő ózeki cím birtokosa, Kotomicuki, aki némi huzavona után bevallotta, hogy igazak a vádak. Vagyis hogy hatalmas pénzeket költött törvénytelen fogadásokra, a legkülönfélébb sportokra, például baseballmeccsekre, de kártyajátékokra is.
Rangjától - amire ilyen magasan rangsorolt versenyzők esetében korábban sosem volt még példa - megfosztották, a versenyzéstől eltiltották, vagyis számára befellegzett a szumós élet. Viszont meglehet, hogy az áldozati bárány szerepét azért is játszatták el vele, mert az elvert súlyos summákon felül hatalmas adósságokat is felhalmozott (a hetilap 100 millió jenes, vagyis több min 900 ezer eurós mínuszáról tud), és ha igaz, meg is zsarolták, miután kölcsönökért alvilági körökhöz fordult. Márpedig ha valamitől, a szervezett alvilágtól, a jakuzáktól rendkívüli módon tart a JSA (is), amely semmiképpen sem szeretné, ha összemosnák a bűnözői csoportokat és a szumót - csak éppen félő, hogy ezzel a szövetség vezetése már elkésett. Kotomicuki és edzője menesztésével párhuzamosan ugyan felfüggesztették saját elnöküket is (vajon miért?), a helyére pedig egy volt ügyész került, a korábbi sejtéseket, miszerint a jakuza már rég benyomult a szumósportba, sőt annak vezérkarába is, aligha fogják tudni megcáfolni.
Éppen a jakuzák képbe kerülése az egyik ok, amely kiverte a biztosítékot az NHK állami televíziónál is, amely az ügy egyik fejleményeként visszatáncolt a július 11. és 25. közt zajló nagojai nagy torna élő közvetítésétől, noha korábban ilyenre nem akadt precedens. Egészen pontosan 1953 óta minden évben a hagyományos hat nagy viadalt kivétel nélkül egyenes adásban sugározta. Most először - nem.
Részben a közfelháborodás miatt, részben mert - ahogy a brit The Guardian írta: - Japánban a "sport egyre szorosabban összefonódik a szervezett bűnözői csoportokkal, amelyeknek egyik fő bevételi forrása a szerencsejátékokból származik".
Most nyilván vizsgálatok sora következik, a csaknem hetven gyanúba vont szumós, edző, vezető, istállómester ki- és/vagy meghallgatása, végül a rajongók kötelező megnyugtatása: a japán szumó kiveti magából az oda nem valókat, megtisztul és erős lesz, olyan, amilyen régen volt.
Vagy - de ezt már mi fűzzük hozzá - mégsem
A népszerű szigetországi lap, a Jomiuri Simbun szerint már csak azért is komoly lehet a kétely, mert a JSA eljátszotta az emberek bizalmát.
Félő, hogy ezzel pedig maga a szumó is.
Forrás: mti/Jancsó Kornél
Hír értékelése 2 szavazat alapján:
3.0
Hír értékelése:
értékelés mentése...