2010. szeptember 07. kedd, Regina

Híradó - Több mint internet!

Minden más > Jégkorong 

Újjáalakult az MTK jégkorong-szakosztálya

2010. július 23. 14:16


A klub közleménye szerint a közgyűlésen - amelyen részt vett Deutsch Tamás, az MTK elnöke és Farkas Ferenc ügyvezető elnök is - Palotás Istvánt választották a szakosztály vezetőjének

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Újjáalakult az MTK jégkorong-szakosztálya péntek délután a pesterzsébeti Jégcsarnokban.
   

A klub közleménye szerint a közgyűlésen - amelyen részt vett Deutsch Tamás, az MTK elnöke és Farkas Ferenc ügyvezető elnök is - Palotás Istvánt választották a szakosztály vezetőjének.
   

A szakosztály három utánpótlás korosztályban - kölyök, serdülő és ifi - indít csapatot, és toborzó tevékenységet kezd iskolákban, óvodákban és a jégpályákon. Az MTK célja, hogy minden korosztályban legyen csapata, akár a felnőtt élvonalban is. Felmerült egy saját jégcsarnok létrehozásának lehetősége is.
   

Palotás köszöntőjében elmondta: bízik a szakosztály sikeres működésében, örömmel fogadta hogy egy újabb csapatsportot sikerült az MTK keretein belül felújítani, és bízik abban, hogy az első mérkőzéseken a régi MTK hokisokat is üdvözölheti majd a lelátón.


Forrás: mti


Hír értékelése 3 szavazat alapján: 3.7

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

05:50
Ma reggel
09:00
Kékfény bûnügyi magazin mûsor
korhatár: 12 éven aluliaknak csak felnõtt felügyeletével
09:55
Nappali közéleti szórakoztató magazin

Az M2 mai műsora