m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta

Híradó - Több mint internet!

Tornazsák 

Sérült gyerekekért bringáznak együtt a pártok

2010. július 25. 15:00


A túra augusztus 7-én 9 órakor indul a siófoki víztoronytól. A résztvevők két nap alatt biciklizik körbe a Balatont

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Idén a balesetben megsérült gyerekekért tekernek augusztus első hétvégéjén a Balaton körül egy jótékonysági bringatúrán résztvevők, köztük a különböző parlamenti pártok, valamint a tavaly hasonlóan megsegített vak fiatalok képviselői is.

Tavaly rendeztek először jótékonysági bringatúrát a Balaton körül, amelyen tandemekkel látó és vak, illetve gyengénlátó gyerekek, fiatalok és különböző pártok képviselői vettek részt magánemberként, a látáskárosult gyerekek részére gyűjtve adományokat. Akkor több mint száz résztvevője volt a jótékonysági akciónak, idén hasonló vagy még nagyobb érdeklődésre számítanak a szervezők.

A tavalyi adományokból 1,5 millió forint értékben kaptak tandemkerékpárokat a vak és gyengénlátó gyerekek. Az idei akcióval a balesetben megsérült fiatalok életkörülményein kíván javítani javítani az SOS Magyarország Jótékonysági Mozgalom a Közlekedési Sérültek Alapítványán keresztül (Az alapítvány számlaszáma: K&H 10402908-50494956-51521020).

Mint azt Lászlóvári T. Csongor főszervező kifejtette, az adományokból taneszközöket, játékokat, számítógépeket, speciális kerékpárokat és készségfejlesztő gépeket vásárolnak. A kómában lévőknek tisztálkodó eszközöket, valamint elektromos mozgatható ágyakat terveznek beszerezni, továbbá anyagi segítséget kívánnak nyújtani az árván maradt családtagoknak is. Az akció során összegyűjtött adomány minden fillérjével elszámol a szervező mozgalom felé a támogatott alapítvány - mondta a főszervező.

Idén a borászok is beszálltak a támogatók közé. Hét magyarországi neves borászat 200 ezer forinttal támogatja a rászorulókat. Az akcióban, ha csak egy-egy távon is, de újra együtt tekernek majd különböző parlamenti pártok képviselői, és más politikusok. Részt vesznek a túrán más országból érkezők, valamint vak fiatalok is, akik idén a balesetben sérültekért bringáznak. A túrát támogatják a kortárs képzőművészek is, akik megvásárolható festményeikből származó bevételeiket ajánlották fel a kitűzött célra. (A művek megtekinthetők ITT.

A jótékonysági bringatúra augusztus 7-én délelőtt 9 órakor indul a siófoki víztoronytól. A résztvevők két nap alatt biciklizik körbe a Balatont. Az eseményről további részleteket ITT lehet olvasni.


Forrás: mti


Hír értékelése 5 szavazat alapján: 5.0

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

17:35
Gasztroangyal eszik, iszik, sosem alszik...
korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott
(feliratozva a teletext 328. oldalán)
18:30
SzerencseSzombat
19:30
Híradó (feliratozva a teletext 328. oldalán)

Az M2 mai műsora