m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. február 12. vasárnap, Lívia, Lídia

Híradó - Több mint internet!

Labdarúgás > Magyar foci 

Célegyenesben a Tiszaligeti Stadion felújításának első üteme

2010. július 28. 21:33


A szolnoki városvezetés mindent megtesz azért, hogy a csapat már az első élvonalbeli mérkőzését is a Tiszaligetben vívhassa

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Befejezéséhez közeledik az új idényben az élvonalban szereplő Szolnoki MÁV FC labdarúgócsapatának otthonául szolgáló Tiszaligeti Stadion felújításának első üteme.

A megyeszékhely önkormányzatának sajtóreferense elmondta: a létesítményben jelenleg is gőzerővel zajló beruházás a napokban fordulópontjához érkezett. A kivitelezők ugyanis hamarosan végeznek a főlelátó hibás, illetve javítandó felületeinek betonozásával. Időközben megérkeztek Olaszországból az ide szánt műanyag székek is, melyek rögzítése a hét elején ugyancsak elkezdődött.

Mindezzel párhuzamosan hamarosan a helyükre kerülnek a MÁV Gépészet Zrt. kisújszállási üzemében készülő fémszerkezetek, melyekből egyebek mellett összeáll a kerítés, és a játékoskijáró. A stadiont működtető Szolnoki Sportcentrum munkatársai pedig a közelmúltban végeztek az új kispadok kialakításával.

Pókász Endre tájékoztatása szerint a komplexum egymilliárd forintot meghaladó kiadással járó, átfogó felújítása több ütemben valósul meg. Elsőként a legfontosabb, a pálya élvonalbeli meccseken történő használatához feltétlenül szükséges felújításokat végzik el a szakemberek. Erre a célra idén nyáron mintegy 30 millió forintot áldoz a Tisza-parti megyeszékhely önkormányzata, melyből kijavítják a főlelátó megsüllyedt részeit, megújulnak a lépcsők, a betonfelületet alkalmassá teszik műanyag székek elhelyezésére. Utóbbiakból várhatóan több mint 3200 darabot szerelnek fel.

A szükséges kerítés megépítése, a vizesblokk felújítása, valamint egy új eredményjelző megvásárlása is elengedhetetlen - fogalmazott Pókász Endre, aki jelezte: mindeközben már készítik a mérnökök az engedélyes terveket a további munkálatokhoz, melyek az elképzelések szerint következő év tavaszán folytatódnak. Ekkor a főlelátóval szemközt, a klubház előtt épül egy új lelátórész, a harmadik ütemben pedig a nagy lelátót lebontják, s teljes egészében újjáépítik majd.

A klubház bővítése, az újabb lelátószakasz építése, valamint befedése későbbiekben az anyagi forrásainak függvényében valósul meg. Végső állapotában a megújuló Tiszaligeti stadion 7-8000 néző befogadására és akár nemzetközi mérkőzések lebonyolítására is alkalmas lesz.

A csapat szurkolói és a lokálpatrióta helybeliek segítségét is várják a munkához hangsúlyozta a szóvivő. Tájékoztatása alapján a civil támogatók bruttó 6250 forintért jelképesen megvásárolhatják széküket, melyen tábla örökíti meg a mecénás nevét.

A beruházás előzményeiről szólva Pókász Endre emlékeztetett: a Szolnoki MÁV FC labdarúgóinak az előző szezonban 63 esztendő után sikerült kiharcolniuk az NB I-es indulás jogát. Ám a csapat otthonául szolgáló stadion nem felelt meg a labdarúgó-szövetség előírásainak. Ezért korábban felvetődött, hogy az együttes az új idény elején, átmenetileg Kecskeméten játssza majd hazai mérkőzéseit. A szakmai egyeztetéseket követően azonban a város vezetése úgy döntött: mindent megtesz azért, hogy a szolnoki csapat már az első élvonalbeli mérkőzését is a Tiszaligetben vívhassa.


Forrás: mti


Hír értékelése 121 szavazat alapján: 1.0

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés