2010. szeptember 07. kedd, Regina

Híradó - Több mint internet!

Technikai sportok > Forma-1 

Schmitt Pál a Parlamentben köszöntötte a Forma-1-es pilótákat

2010. július 29. 20:29


A politikus beszédében köszönetet mondott Bernie Ecclestone-nak

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

A Parlament Vadásztermében köszöntötte csütörtök este a XXV. Forma-1-es Magyar Nagydíjra érkezett pilótákat és csapatvezetőket Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke, megválasztott köztársasági elnök.
   

A politikus beszédében köszönetet mondott Bernie Ecclestone-nak, az F1 kereskedelmi jogait birtokló brit üzletembernek, aki "közel 30 évvel ezelőtt úgy döntött, hogy a vasfüggönyön túlra is elhozza a száguldó cirkuszt."
   

smittpál

"A tavalyi versenyhétvégén egy egész ország szurkolt Felipe Massának, hogy felépüljön az időmérő edzésen elszenvedett súlyos sérüléséből, s büszkék vagyunk arra, hogy a magyar orvosoknak köszönhetően most is itt lehet közöttünk" - fogalmazott a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke.
   

Schmitt köszöntőjében szót ejtett az 1980-as, 1990-es évek híres versenyzőiről, akik a Hungaroringen is emlékezetes futamokon vettek részt, s kiemelte a jelenkor nagyjait, hozzátéve, hogy korábbi sportolóként átérzi azt a felelősséget, amely a pilóták vállára nehezedik, mert - mint mondta - a gyerekek példaképként tekintenek rájuk.
   

Schmitt zárásként izgalmas, gyors, teltházas és biztonságos futamot kívánt a versenyzőknek, s megköszönte Ecclestone-nak azt a lehetőséget, hogy a győztesnek ő adhatja át a díjat.
   

"Boldog vagyok, hogy immár 25. alkalommal lehetek itt Magyarországon" - mondta az F1 első embere. - "Meg kell említenem, hogy nem volt könnyű idehozni a versenyt közel 30 évvel ezelőtt, de sikerült, s remélem, hogy most is érdekes futamot láthatnak majd a nézők."
   

Schmitt a rendezvény végén emléktárgyat ajándékozott Ecclestone-nak, valamint a Magyar Nagydíjon korábban négyszer diadalmaskodott, hétszeres világbajnok német Michael Schumachernek, és a születésnapját csütörtökön (ma) ünneplő kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonsónak.
   

A Magyar Posta a jubileumi Magyar Nagydíj alkalmából egyedi bélyeget adott ki, ennek első példányát Ecclestone vehette át Schmitt Páltól.

   

 



Hír értékelése 16 szavazat alapján: 3.4

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

05:50
Ma reggel
09:00
Kékfény bûnügyi magazin mûsor
korhatár: 12 éven aluliaknak csak felnõtt felügyeletével
09:55
Nappali közéleti szórakoztató magazin

Az M2 mai műsora