2013. május 24. péntek, Eszter, Eliza

Híradó - Több mint internet!

Minden más > Úszás > Úszás 

Kis Gergő bronzérmes 400 gyorson

2010. augusztus 09. 17:08


A magyar versenyző 3:48:14-es perces idővel a harmadik lett 400 méter gyorson

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

A magyar úszó jól tartotta a tempót esélyesebb riválisaival, nem szakadt le a táv első háromnegyedén, majd szokásos erőteljes hajrájával - kellemes meglepetést okozva - harmadikként csapott a célba, 3:48.14 perces idővel.

A magyar úszó a délelőtti előfutam után elégedetlen volt a teljesítményével (3:50.67), azzal azonban nem, hogy simán döntőbe jutott.

A fináléban egészen az utolsó 50 méterig úgy tűnt, nem tud beleszólni az érmek sorsába, 150 méterig az utolsó helyen úszott, 300-nál hetedik volt, még az utolsó 50-re is csak hatodikként fordult, igaz, nem túl nagy hátránnyal.

Szokásos nagyszerű hajrájával aztán - 3:48.14 perces idővel - benyúlt harmadiknak, ezzel a magyar küldöttség első érmét szerezte. Az ajkai úszó eredménye azért is figyelemreméltó, mert erősebb száma a 800 m gyors, amelynek Európa-bajnoki címvédője. Ennek a döntőjét pénteken rendezik. 

"Egyelőre csak bronzérmet szereztem, de remélem, még előrébb is végzek 800 m gyorson és 400 m vegyesen - nyilatkozta Kis. - Úgy érzem, kihoztam magamból a maximumot, elfáradtam, de ez még nem az igazi fáradtság. A jövőben többet kell versenyeznem, hogy jobban ki tudjam magam hajtani. Nehéz a magyar szurkolók előtt kivonulni, mert ki kell szolgálni a közönséget, de remélem, ez most sikerült."

Az aranyérem a francia Yannick Agnelnek (3:46.17), az ezüst pedig a világbajnok, világcsúcstartó német Paul Biedermann-nak (3:46.30) jutott.


Forrás: telesport.hu


hirdetés

Hír értékelése 6 szavazat alapján: 5.0

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés

Az M1 mai műsora

10:35
Család-barát
12:00
Déli harangszó
12:01
Híradó (Feliratozva a Teletext 111. oldalán)

Az M2 mai műsora