m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti
2012. május 22. kedd, Júlia, Rita

Híradó - Több mint internet!

Minden más > Úszás > Úszás 

A miniszter is köszöntötte a budapesti Eb hőseit

2010. augusztus 19. 16:48


Réthelyi Miklós a sportolók mellett a rendezőket is méltatta

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

Elismerő szavakat hallhattak, s oklevelet vehettek át a budapesti vizes Európa-bajnokság érmes magyarjai Réthelyi Miklóstól, a nemzeti erőforrás minisztertől.

Úszó Eb 2010 - Verrasztó Evelyn

Az ünnepségen a tárca vezetője - aki a kontinensviadal alatt személyesen is kilátogatott a Margitszigetre - méltatta a sikert sikerre halmozó sportolókat, s hangoztatta, hogy magának az Eb-nek a megrendezése is nagyon sikeres volt. Éppen ezért köszönet jár a versenyzőknek, az őket felkészítő szakembereknek, s a szervezőknek, a honi szövetség vezetőinek egyaránt - mondta.

A Budapesten 6 arany-, 4 ezüst- és 3 bronzérmet nyert úszók nevében az olimpiai második, világ- és immár nyolcszoros Európa-bajnok Cseh László annak a reményének adott hangot, hogy a figyelmet, egyúttal a folytatódó eredményességükkel a támogatást a jövőben is kiérdemlik. 

Czene Attila, a sportért felelős - olimpiai bajnok úszóból lett - államtitkár azt ígérte, mindent elkövet, hogy a friss Európa-bajnoki érmesek minél hamarabb megkapják az idei, egyszersmind az érintettek a tavalyi eredményekért járó, eddig elmaradt jutalmukat is.

A magyarországi kontinensviadalon Hosszú Katinka három számban (200 m vegyes, 200 m pillangó, 4x200 m-es gyorsváltó), Cseh László kettőben (200 és 400 m vegyes), Gyurta Dániel egyben (200 m mell) győzött, aranyérmet érdemelt ki továbbá a Hosszú mellett a stafétát alkotó Dara Eszter, Mutina Ágnes és Verrasztó Evelyn. Másodikként végzett Hosszú (400 m vegyes), Jakabos Zsuzsanna (200 m pillangó), Verrasztó Evelyn (200 m vegyes), Verrasztó Dávid (400 m vegyes), s Eb-harmadikként Jakabos (400 m vegyes), Mutina (200 m gyors) és Kis Gergő (400 m gyors). Ugyancsak bronzérmes lett a műugrók margitszigeti Eb-vetélkedésében 3 méteren Barta Nóra, akit szintén köszöntöttek a csütörtöki minisztériumi ünnepségen.


Forrás: mti


Hír értékelése 3 szavazat alapján: 5.0

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Keresés